fogós ravasz

ma az ukrán kollégám megkérdezte tőlem, miután a napokban egy cikket olvasott a témában, hogy az tényleg igaz-e, hogy a magyar miniszterelnöknek zebrák vannak a birtokán. mit lehet erre mondani, de most őszintén.

ma két gyomorbiopszia közötti facebookozás közben azzal is szembesülnöm kellett hogy már a Grecsó is közellenség, szóval gondoltam majd jól elő is fizetek az élet és irodalom online verziójára, az legalább beleköt a magyar kulturális élet olyan részeibe, amiből néha sajnálom hogy kimaradok.

ezen kívül sok sajnálnivalóm nincsen. 

apropó elnyomás magyar kulturális élet, boldog istvánakirály eve-et mindenkinek, mennyivel könnyebb lenne nem Koppánynak szurkolni, ha nem lennének sokkal menőbb dalai, ugyebár. 

the mulder to my scully

get yourself an ex work husband aki egy év nemtalálkozás után átszalad a piroson hogy annyival is hamarabb megölelhessen, mintha legalábbis mindig így üdvözöltük volna egymást. aki elvisz a kedvenc kioskjába sört venni (“vendégem vagy, eladtam az egyik biciklim”), a kiosk azért kedvenc mert ott általában jazz szól, mikor ott vagyunk akkor épp Miles Davis. akivel órákat lehet dumálni a parkban, megpróbálni magamra hajkurászni a támadó darazsakat, mert ő allergiás a csípésükre, de csak egy kicsit. akivel régen közösen szenvedtünk, de most hirtelen nem maradt túl sok panaszkodnivalónk, így új témákat kell találnunk, és hirtelen lesz ott lakáskeresés, jövőtervezés, kapcsolatok, perspektívák, mennyit kellene keresni, hogy kéne élni, miért vállalnak emberek gyereket, milyen svájci írót olvas akinek a könyve egy kókuszdión élő szektaszerű dologról szól. akivel végre nem kínunkban, hanem szívből nevetünk. akivel hosszan lehet aztán még sétálni is, andalgunk a parkban a város közepén, tolja a kisbiciklit mellettem, néha hallgatunk, aztán nagy komolyan rám néz és megkérdez: tudod hogy milyen két féle vadliba él amúgy Kölnben? aki automatikusan jön át a másik oldalamra, hogy ne kelljen közvetlen a drogdílerek mellett elmennem, aki felpakol a hazamenős vonatra de előtte szorosan megölel újra és megállapítjuk, ha egy év nem ott dolgozás után idáig jutottunk, akkor hol van még a vége?

lehet, hogy lehetnének jobban besorolható emberi kapcsolataim, hogy én furán csinálom ezt az egészet. de közben meg olyan szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen embereket ismertem meg itt, hogy ilyen barátaim vannak. giccses szívtúlcsordulás a kölni flaszteron, és ha így maradnak a dolgok, ki tudja, egy nap lehet tényleg elhiszem, hogy még én is szerethető vagyok. 

rendben mennek a dolgok, mennek a dolgok rendben

Mivel gáz lenne minden bejegyzést mindig úgy kezdeni hogy azon sopánkodom hogy régen írtam, csak folytatom, jó?

Teljesen őrült ez a nyár időjárásilag, és így garbóban annyira nincs is nyár-hangulatom, szóval nem is kell bánom, hogy végig dolgozom - bár azt amúgy sem bánnám szerintem, mert még mindig ideálisan zajlanak itt a dolgok számomra - holnap lesz egy éve hogy elkezdtem itt dolgozni, egyébként. Persze vannak bosszantó apróságok, mostanság az zavar talán leginkább, hogy a szakvizsgáig ugye minden egyes esetet és leletet meg kell beszélnem egy szakorvossal, és ez így az ötödik év vége felé kezd kicsit teher lenni, főleg mert az esetek kábé 80%-ánál nem lenne szükséges, ahol meg kérdésem van, azt amúgy is megkérdezném. De így mehetek minden nap koldulni valamelyik szakorvoshoz, hogy nézegessen velem C-Gastritist meg atheromákat. De hát valahogyan muszáj megtanulni a dolgokat, szakvizsgázni pedig csak jövő év végén mehetek, szóval ez még másfél évig így megy majd. Na de ez legyen a legnagyobb bajom, mint ahogy az is, egyébként. Meg majd visszasírom még azt, hogy valaki ellenjegyzi minden leletemet, tudom én azt. Időközben az előző munkahelyemen újabb felmondási hullám kezdődött, ez a nyári időszak már csak ilyen lekoccolós arrafelé, tavaly is az volt, muhaha. 

Az a volt kollégám, aki ősztől megint a kollégám lesz, közben teljes kapcsolati (vagy inkább kapcsolathiányi?) válságba jutott, annyira szeretne magának egy csajt, de nagyon nem akar összejönni, mint ahogy már velem sem jött (nem tudta hogy ezt a dalt rólam írták)…arra büszke vagyok, hogy a barátságunk meg tudott maradni, és mindig meg is hallgatom türelmesen, meg próbálok tanácsot adni (múltkor például azt kellett neki kifejtenem, hogyha a pillanat és a szituáció nem kölcsönösen egyértelmű, akkor én sem feltétlen díjaznám ha kérdés nélkül lesmárolnának a második randin, wtf), de nem könnyű helyzet, és közben a másik oldal(aka)t is meg tudom érteni…remélem talál hamarosan valakit, aki tudja úgy szeretni ahogy ő szeretné, mert sajnos jelenleg úgy fest hogy minden önbecsülése ettől függ (been there, done that, mondjuk én inkább az alapos önismeretet és magam nem kizárólag másoktól függő definiálását választottam, meg egy alig létező távkapcsolatot, szóval inkább meg sem szólalok). 

Kitartóan keresem továbbra is a kisebb lakásokat, leginkább a város nekem fontos (munkahely) feléhez hozzágyógyult agglomerációban, de nem egy könnyű feladat. Kifejteném a teljesíthetetlen vágyaimat:

• fürdőszoba aminek van ablaka (ha lenne kád + külön zuhanykabin az már túl tökéletes lenne, ettől el tudok tekinteni)
• konyha ami lehetőleg külön helyiségben van, vagy ha konyha+nappali, akkor a konyha mellett van ablak (mikor lettem ekkora ablak-fetisiszta?)
• két szoba, mert időközben rájöttem hogy a három nekem sok, meg túl sok felesleges cuccom is van, úgyhogy költözéstől független nagy szanálásokra készülök a közeljövőben
• van tárolóhelyiség a pincében, ahova le lehet vinni háztartási gépek dobozait, műfenyőt, miegymást (mert most nincs és utálom)
• legyen parkolóhely (hogyha jön a tesóm akkor tudjon hol megállni) 
• legyen erkély, ami nem egy forgalmas utcafrontra néz, hogy nehogy ne csak szárítani ne lehessen rajta, de leginkább ki se akarjak menni (jelenlegi helyzet) 
• nem földszinti, bármi más jöhet
• jó a tömegközlekedés a munkába járáshoz
• nem kerül egy vesébe havonta (mert azokból elég hamar kifogyok, mint ahogy azt most is érzem) 

Tegnap is voltam megnézni egy helyet ami potenciálisan jó lett volna, de ez volt az első lakásnézegetésem, ahol iszonyat sok ember jött-ment a lakásban (eddig csak Berlinből láttam ilyen videókat?), de elvileg lesz a házban szabad egy nagyobb lakás hamarosan, szóval írtam a csajnak hogy amiatt majd szóljon ha lehet…ott lenne erkély, de tuti nem lesz ablak a fürdőben, a tetőtérben meg volt ablak a fürdőben, de erkély nem - szóval így. Na mindegy, én keresek kitartóan, szerencsére sürgősnek nem mondanám a dolgot, de azért örülnek ha valahol hamarosan otthon tudnám magam érezni és hosszabb távra berendezkedni kicsit. 

Időközben teljesen ráfüggtem az X-Aktákra, bár naponta két részt nézek meg maximum (hogy sokáig tartson és hogy ne féljek jobban a kelleténél), de meglepett hogy mennyire zseniális, van benne egy csomó igazságügyi orvostan (én miért nem tudtam hogy Scully orvos?!) és hát a két főhős dinamikája olyasmi amit szívesen nézek hosszú évadokon át (ohh kilencvenes évek sorozatai ahol egy évad 25 részből áll!) 

Anyukám ajánlására Az ég minden kékjét olvasom most épp, még csak 10%-nál tartok, eddig kicsit lassú, de érzem benne a potenciált, szóval remélem tényleg jó lesz. Amióta visszataláltam az olvasáshoz, nem is fogyok ki az új olvasmányötletekből, most is legalább négy új dolog van a fejemben, azt sem tudom melyiket válasszam következőnek, és ez tök jó érzés.

Ugyanitt a budapesti kiruccanáson beszerzett keresztrejtvényekkel foglalatoskodva arra kellett rájönnöm, hogy nem tudok magyarul?! Majdnem minden rejtvényben van legalább egy (de inkább több) dolog, amiről még nem hallottam, és itt most nem feltétlenül csak az eldugott településnevekre gondolok, hanem tájszavakra, állatokra, régies nevekre. El is kezdtem felírni őket hogy legyen honnan puskáznom tanuljak is valamit, de szerintem ezeket a kifejezéseket rejtvényírókon kívül soha senki nem használja. 

Legközelebb majd hozok egy listát a kedvenceimből, csak most mennem kell X-Aktákat nézni.

aggodalomra semmi ok

azóta sem kellett amputálni a jobb lábamat, ellenben szépen gyógyul a begyulladt terület és teljesen felszívódott a hematóma, az meg kész szerencse hogy nem vagyok hajlamos túlgondolni a dolgokat, főleg ha a saját egészségemről van szó. 

Vasárnap este óta gondolkozom rajta, hogyan tudnám összefoglalni az előző hétvégi kalandomat, de lassan talán sikerül feldolgozni. Eleve nagyon main character energy érzésem volt, ahogy pénteken 3-kor a munkahelyemről a kis hátizsákommal rögtön a reptérre indultam, ahova sikerült persze bőven időben megérkezni, a bácsi a biztonsági ellenőrzésnél kinyitotta a táskám egy banán miatt, mert szerinte “túl egyenes volt”, úgyhogy utána meg is ettem gyorsan, nehogy tovább kompromittáljon. Olvasgattam németül a Halál Velencében-t, a gép csak fél órát késett, úgyhogy egy igencsak nyugis út után negyed 10-kor már el is vágtattam az epic Családbarát Magyarország plakát mellett. Megvettem gyorsan a reptéri buszjegyem, lesokkoltam a bácsit azzal hogy jóestékívánok, majd már ültem is a buszon, fülemben a Carson Coma, a szívem meg már most csordultig ahogy begördülünk végig az Üllői úton, vár az egyik legjobb barátnőm a Deák téren, már este 10 van, de még mindig 30 fok, így gyalog megyünk át hozzá Budára, közben lépten-nyomon állat módra vezető emberek a városban, de a lakásban kakaós csiga és Irsai Olivér vár, szigorúan nem egymás után, hanem együtt fogyasztva. Persze mivel egy éve találkoztunk utoljára, fél 2-ig vagyunk fent, de ez a hétvége amúgy sem a pihenésre volt szánva. 

Reggel sajnos a kukásbácsik döntik el, mikor keljünk, úgyhogy van egy kis fejfájás, de ágyba kapom a pisztáciás kávét, úgyhogy panaszra semmi okom. Elmegyünk egy közeli brunch-os helyre, ahol a testsúlyunknak megfelelő mennyiségű töltött bundás kenyeret fogyasztunk el - lehetett volna jobb, és a végére ki is hűlt, de a koncepció annyira tetszett, hogy alig várom hogy majd elkészítsem én is. Utána elindulunk a Libertine Könyvesboltba, ahol én még nem jártam, az eladó csaj nagyon aranyos és máris van új Grecsóm, a barátnőmnek pedig egy Péterfyék Umbriában könyvet veszek ajándékba, mert a sikeres szakvizsgája miatt szerettem volna valamit, így pedig legalább tudtunk valami olyat választani, aminek tényleg örül. Utána visszamegyünk hozzá, útközben elmegyünk a patikába, ahol látjuk a Simon Kornélt, majd otthon beveszünk a fejfájásra valamit, majd felapplikáljuk az általam importált dm-es fesztiválstrasszokat és csillámot, és délután 1 körül a Deák felé vesszük az irányt. Időközben ír apukám, hogyha találok olyan szivárványos Budapest feliratú pólót, “ tudod mint ami a karigerinek is van”, akkor olyat vegyek neki is, és ezen nagyon meghatódom. Szerencsére fel vannak készülve erre, mert nem kell sokáig keresni a merch standot, úgyhogy beújítom a pólóinkat, majd már csak várunk az árnyékban, mindenhol mosolygós népek, nézegetjük a transzparenseket, valaki mobilról benyomja mellettük hogy szerintem Csokinak van igaza, úgyhogy a partyhangulat meg is van rögtön. Egyébként amikor mi odaértünk, akkor még nem is volt gyülekező elvileg, de a tér már majdnem csurig volt. 

Az indulás kicsit nehézkes, mert akkora a tömeg, hogy nem igazán lehet követni mi van, de aztán amikor egyre többen haladnak el mellettünk a menet felé, akkor egy áramlatba be is csatlakozunk, így indulunk el fél 4 körül életünk első Pride-ján. Ami leírhatatlan élmény, iszonyat sokan vannak, de még a hatalmas tömegben sincs semmi rossz érzésem, mert mindenki türelmes, kedves, segítőkész, és én csak nézem, hova csöppentem. Nagyon lassan haladunk ugyan, de egész sokat vagyunk árnyékban, a mobilnet nem működik, a túlterheltség miatt gondolom, szóval nem tudjuk csekkolni a híreket hogy akkor mi is van, de az Astoria előtt valaki mellettünk megszerzi az infót hogy módosult az útvonal, és valóban Maginot-vonalat meghazudtoló megkerülős csellel megyünk végülis az Erzsébet híd felé. Amikor mi odaérünk, már 5 körül van, de még mindig durva forróság, elhalad mellettünk a hatalmas szivárványos zászló, közben a Citadella mellett lobogó másik zászlóra sandítok, és csakazértsem bőgök. A budai oldalon szerencsére már végig árnyék van, elhaladunk mind a tíz ellentüntető mellett és végül így érünk a Gellért Szállóhoz, ahol lecsatlakozunk a Bartók felé mert hihetetlen éhesek lettünk közben. Kicsit sajnálom, hogy a beszédekre már nem volt kapacitásunk, de örülök hogy ezt sikerült így lehozni ebben a kánikulában. Végül metróval megyünk vissza a pesti oldalra, jutalmunk egy szuper pizza a Pizzamanufaktúrában, majd aztán nekem egy túrórudi a Múzeumkertben. Este pedig a Batthyány téren hágunk a maradék Irsai nyakára, majd átmegyünk hogy megölelhessem a József Attila szobrot. Este pedig bizony egyikünket sem kell ringatni.

És másnap még miénk szinte az egész nap, a gépem csak este megy, úgyhogy végre eljutok a Läget Pékségbe, ahol a kardamomos bulle vallásos élménnyel ér fel, majd a Pozsonyi úton sétálunk, a Pagonyban megveszem a Pilvax nevű kártyajátékot, mert kiszámítható vagyok, majd egy Fröccsteraszos kitérő után máris a Gozsdu Udvaron sétálok keresztül, ami ifjúságom fontos helyszíne, bár a GMK már nem is létezik, de van kézműves piac ahol véletlen veszek is egy szivárványszínű horgolt fülbevalót. Ebédelni a nokedlish-be megyünk, ahol a Nock’n’Cheese meg a Cseles szóda túlzás nélkül vérré válik bennem. Miután megcsodáljuk a zsinagógát, útba ejtjük a Magvető Cafét egy jegeskávéért, majd egy 1911- es nosztalgia villamossal megyünk vissza a Batthyányra, hogy miután összeszedtem a cuccom, még útba ejtsünk egy fagyizót, onnan pedig már csak a búcsú van hátra, meg hogy a reptéren megvegyem a szokásos rejtvényújságjaimat meg egy olyan colát, ahol úgy van írva a nevem, ahogy annak lennie kell. A gépem szerencsére nem késik, így aztán zökkenőmentesen térek vissza vasárnap késő este Németországba.

Most attól is elfáradtam, hogy mindezt leírtam, pedig akkor nagyon vitt a flow, fel sem tűnt. Érzelmileg kaptam rengeteget ettől a hétvégétől, és azóta is csak nagyon boldog vagyok, ha arra gondolok, mennyi olyan emberrel találkoztunk, akik nagyon hasonlóan gondolkoznak, és akik mind olyan zavarral vegyes rácsodálkozással néztek mindenki másra, hogy hány ember realizálta, milyen sokan látják a világot hasonlóan, mint ők, mondjon bármit is a kormánypropaganda. És csodás érzés volt ennek a reményteljes tömegnek a része lenni, ahol szinte vágni lehetett a leszezmégígyse-érzést. 

Én ugyan otthonról hazajöttem, de régen lélegeztem ilyen szabadon abban a városban, és őszintén remélem, hogy az érzés és a lelkesedés kitart az emberekben, hogy lehessen ez hosszútávon így felépíthető. Mert ezen a hétvégén igenis volt rá oka az embernek, hogy büszke legyen arra, hogy magyar, és olyan szép lenne, ha ezt a számomra törékeny, könyvhalmokon, budapesti épületeken, vágásiferin és 30y-on egyensúlyozó érzést megtarthatnám amíg világ a világ.  <3

péntek esti brain dump

• megvolt az egy éves évfordulója az utolsó munkanapomnak az egyetemen, egyrészt nagyon fura belegondolni hogy már ennyi idő eltelt, közben viszont olyan, mintha egy másik életben történt volna mindaz amit ott átvészeltem - annyira örülök, hogy meg mertem tenni ezt a lépést
• Brückentag-munkanap volt ma sok anyaggal, kevés emberrel és harminc fokkal, de kész lett minden ügyesen 4-ig - eljönni időben úgy hogy még a munka is kész van egy olyan high amihez nem szoktam még teljesen hozzá 
• holnap a szokásos bevásárlós körön kívül el kell mennem dolgokat venni a jövő hétvégi kalandomhoz (színesebb outfit, arcra applikálható csillám, valamilyen fejfedő)
• elgondolkoztam egy eldobható analóg kamerán is, de amiatt akkor szólnom kell a reptéren, hogy ne csapassák meg röntgennel (mint a tesóm Instaxát a párizsi l’Orangerie-ben), még átgondolom hogy ér-e ez nekem ennyit - bár ezt a dm-es kamerát szerintem Magyarországon is lehet kapni, lehet majd attól teszem függővé, hogy ott találok-e 
• végre olyan romantikus könyvet olvasok, ami nem úgy van megírva mint egy rossz ao3 fanfiction hanem mint egy jó hanem tényleg szép mondatok és hasonlatok vannak benne (bár itt meg kell jegyeznünk hogy nekem a szépmondat-érzékem Szabó Magda formálta, úgyhogy a nekem tetsző próza akár cirkalmasként is jellemezhető - de ha jól van megírva, akkor annyira élvezetes olvasni, én igazán nem tehetek róla) 
• rongyosra hallgatás közben a Spotify úgy döntött hogy ideje megosztani velem, hogy a Falco Symphonic az egy dolog - úgy imádom hogy ihaj 
• lesz az egyik kedvenc musicalem jövőre Füssenben, de addig nem szeretnék rá jegyet venni, amíg nem tudom kik játsszák a főbb szerepeket - ezzel csak az a baj, hogy mire az kiderül, addigra igencsak megcsappan a megfizethető és nem szar szállások száma #allgäu (le akartam menni az Elisabethre, de még a délutáni előadást követően sem tudok visszavergődni vonattal, röhej komolyan) 
• újabban megint kicsit ötlettelen vagyok főzés terén, legyen gyors és egyszerű, de egészséges és finom is és még ne unjam - persze leghamarabb az egészségest fogom feladni sajnos, lásd mai tűzoltó vegán dínó nuggets (most hogy ezt így leírtam…szerintetek vannak vegán tűzoltók?)
• van egy nagyon idős néni a munkahelyen a Schreibbüroban, aki még olyan formában gépel bele bizonyos szavakat a leletekbe hogy például “erfaßt” - ma, amikor a saját leletemben megint ki kellett javítanom “erfasst”-ra, akkor kíváncsiságból megnéztem, mikor változtatták meg hivatalosan az írásmódot - 1996, úgyhogy szerintem Ute erre a hypevonatra nem tervez felülni (de Ute iszonyat nagy segítség, amikor kevesen vannak akik írják amit diktálunk, úgyhogy you do you, Ute, köszönjük hogy vagy) 
• lett egy fura piros folt a jobb vádlimon nagyjából egy nappal azután, hogy leborotváltam, nagyon úgy néz ki mint egy szőrtüsző körüli bevérzés, de az agyam azért néha megpörgeti a szerencsekereket hogy mi van ha mégis inkább szúnyogcsípés amitől Dengue-lázam is lesz/ágyi poloskáim vannak csak még nem vettem észre/Kaposi-sarcoma (egyébként nyomásra nem halványodik, lapos és nem viszket, szóval szinte biztos bevérzett, vagy Henoch-Schönlein purpura, ugye) - és ilyenkor kicsit nem annyira szeretem, hogy azt tanultam és az a munkám, ami, hiszen ha nem így lenne, akkor csak egy piros folt lenne amit letojok, és nem tudnám első naptól hogy leukocytoclasticus vasculitis (abbahagytam.)
• lesz a közeli nagyonnagyvárosban Franz Ferdinand jövő tavasszal, de 63€ egy jegy, akarom-e én ennyire, hogy take me out? mondjuk az új albumot is meghallgattam egyszer, és az is tetszett…na majd még megálmodom, és ha már nem lesz jegy, akkor annak úgy kell lennie
• de az már biztos hogy holnap megyek két volt kollégával vacsorázni, egyiküket már hónapok óta nem láttam, és az ő életében most nagy változások vannak, szóval alig várom hogy meséljen 
• közben egyre nő fejben a bevásárlólistám jövő hétvégére is: meg akarom venni például a Tótékat hogy elolvastassam a tesómmal, egy rejtvényújságot meg a legújabb Grecsót
• de ha már hazai kultúra, van új Bëlga-album és annyira szeretem - nem gondoltam, hogy rendszeresen hallgatni fogom őket nem vizsgaidőszakban, de ahogy telik az idő, csak egyre jobban szeretem őket, úgy tűnik

egy újabb

ún. “Jézusos csütörtök” van ma, ezzel a koncepcióval azután ismerkedtem meg, hogy Németországba költöztem, ahol több olyan egyházi ünnepet is munkaszüneti napként is számon tartanak, amiről én korábban nem is hallottam (az elnevezés az öcsémtől származik, mert nagyjából ennyit tudunk arról, mi kerül megünneplésre). Az tény, hogy egy kora nyári random szabadnapot mindig szívesen fogad az ember.

Tegnap este volt az a program a botanikus kertben, hogy este 11-ig bent lehet maradni, és az egyik kedvenc volt kollégámmal immár hagyományőrzésből is mindig megyünk, viszünk bort és csak beszélgetünk a gyönyörű növények és mindenféle egzotikus virágok között (lásd jobbra). Az idei is szuperül sikerült, és szerencsére az ő felmondásáig is hetekben számoljuk mostmár az időt, ami után ha minden a terv szerint halad újra kollégák leszünk. Azt mondjuk tegnap már a Wegbier fogyasztása közben kellett megtudnom hogy az egész egyetemi patológia végig meg volt arról győződve, hogy az ex-mentorom és én kavarunk, én azt hittem hogy ez az egész csak poén volt, de nem, mindenki biztos volt benne, mert hát mi annyira jól összeillünk és olyan jóban vagyunk (tény), biztos több kell hogy legyen a háttérben. Aztán ráadásul fel is mondtunk és eljöttünk két hónapon belül, ebben sokan újabb nyomot véltek felfedezni. Hát iszonyatosan jót derültem ezen az egészen, hogy emberek az én szerelmi életemről pletykálnak, meg hogy milyen sokaknak mennyi felesleges energiája van ilyesmikre. Alig várom, hogy találkozzunk az urammal, meg kell kérdeznem tőle hogy tisztában van-e azzal hogy évek óta tart a kapcsolatunk, meg akkor azért lassan el is vehetne már, na. 

Ma mondjuk csak itthon fogok punnyadni, befejeztem a Závada-könyvet (tetszett, bár nagyon súlyos témákat feszeget, a vége nekem kicsit mehhh volt), úgyhogy ezt kompenzálandó most egy queer fantasy romance lesz terítéken, hogy változatos maradjon a repertoár. Ebédre anyukám által készített kincstári vadas került kiolvasztásra, később pedig házi gyártású melegszendvicskrémet tervezek csinálni. Telefonhívásra nem kell várnom, végül megejtettük a beszélgetést hétfő este, olyan jó volt és úgy örülnék, ha ez a volt kolléga is csatlakozna a mostani csapatomhoz mert nagyon jófej és remek patológus (fun fact: nála éltem túl az első leletezős hetem anno, az akkor minden volt csak szép nem, de aztán a végén amikor eljöttem, majdnem megbőgetett azzal hogy milyen büszke arra hogy mennyit fejlődtem amióta ismerjük egymást). Kedden jön beszélgetni a praxisba, aztán meglátjuk. 

Ugye szerintetek sem haragszik meg Jézus, ha én még ma is mosok?

afternoon of a people pleaser

Egy volt kollégám, aki már jó pár éve szakorvos, most új állást keres (shit, shock, horror) és hozzánk is beadta a jelentkezését, úgyhogy emiatt fel is vette velem a kapcsolatot, hogy pár dolgot majd kérdezne ha nem baj. Mondom hogyne, már vártam a kérdéseit, de hogy akkor ő inkább a hétvégén felhívna, ha lehet. Bár nem vagyok nagy híve a telefonhívásoknak, de hogyne, inkább vasárnap délután, akkor nem rohangálok semerre egyébként sem. Felhangosítom a telefonom, figyelek hogy ne legyen tőlem túl távol, egész délután semmi, de én még fél 6 körül is tanakodom, hogy menjek-e hajat mosni, mert hát biztos akkor fog hívni. Azért mégis elindulok zuhanyozni, szerencsére, nem is halasztok el semmit, ahogy azóta sem. És ilyenkor mindig kicsit derülök is magamon, hogy én ezt ilyen komolyan vettem, hogy itt voltam készenlétben, a másik fél meg annyit sem tart közlésre érdemesnek hogy ja bocs, ma mégsem lesz jó (menjél hajat mosni nyugodtan). Ehhh, emberek.

Amiatt mondjuk jó volt, hogy ma délután pittyegett a telefonom, hogy így rögtön elolvashattam azt az üzenetet, amiben a gyerekosztályon ügyeletes barátnőm megosztotta, hogy valaki bevitte a gyermekét köldökszösz kivétel miatt. Emberek, bzmg, de komolyan. 

végül

természetesen három Kölsch lett belőle, és ettem egy finom veggie burgert is, mindemellé pedig több mint három órán át beszélgettünk patológiáról, régi munkatársakról, minden egyébről. Rengeteget tanultam ettől a lánytól, főleg a legelején, és olyan klassz hogy tartjuk még a kapcsolatot és ennyi megbeszélnivalónk is akad, ezek szerint. Ő egyébként nem tervez felmondani, főleg mivel egy másik részlegnek és az ottani főnöknek köszönhetően kicsit meg van kímélve a mindennapos idegbajtól, és valamilyen szinten örülök, hogy az ottani munkaviszony nem hordozza magában feltétlen az idegösszeroppanás veszélyét. Mondjuk a pókerarcomat is gyakorolhattam amikor azok a kollégák kerültek szóba, akikről tudom hogy menekülni készülnek, de ezt igazán nem az én tisztem kiteregetni, csak néha nehéz visszafojtanom egy egészséges vihogást. 

Ma pedig csak a hétvégi bevásárlást kellett elintéznem, ezt sikerült is még délelőtt, amikor még csak 25 fok volt. Ebédre TikTok által inspirált brokkolis-ricottás tésztát gyártottam, nem is lett rossz, a további program pedig a kis ventillátor hatósugarában való olvasás, miközben a mosógép kitartóan megy a háttérben, én pedig próbálom valamennyire elodázni a havonta egyszer elkerülhetetlen fájdalomcsillapító bevételét. Závada Pál Természetes fény című könyvét olvasom épp, és bár nehezen jöttem bele a töredékes történetvezetésébe és a kacifántos emberi kapcsolatok bemutatásába, amióta elkaptam a fonalat, nagyon élvezem. 

Délutánra vihart ígértek, és valóban gyülekeznek a sötét felhők közben a háttérben, ha valami akkor ez tovább fokozza a bekuckózós, pihenős hétvége feelinget. Anyukám írt, hogy vett nekem fagyasztott rántott sajtot a magyar boltban, szóval most őszintén, mi hiányozhatna még a boldogsághoz?

Esetleg egy mandulás jégkrém az Ibuprofen előtt. 

nem járja

hogy régen azért nem blogolt az ember lánya, mert túl sokat dolgozott és amúgy is mit lehetne arról mesélni, most meg azért nem ír semmit mert bár sokkal kevesebbet dolgozik, de nem történik semmi különös, de ez a semmi különös az életem, úgyhogy azért mégis említésre méltó. Meg aztán ha nem ír az ember, akkor egy idő után még inkább eltörpülnek az események, és mint gyakorló emigráns, tudom hány barátság és ismeretség fullad érdektelenségbe csak mert nem osztjuk meg egymással az apróságokat az életünkből. Ezért “működnek” az olyan barátságaim, ahol a másik fél említésre méltónak tartja, hogy előzetes telefonálás nélkül vitte a futár a bútort a teraszra, mert ez a mi életkorunkban már igenis esemény, és engem sajnos amúgy is minden érdekel (ha a blogírásból meg olvasásból ez nem lett volna egyértelmű, höhö). 

Azóta voltam szabadságon és elmentem Bécsbe hetedjére életemben, még mindig imádom, voltam musicalgálán a Wiener Stadthalle-ban, csodálatos időszaki kiállításokon a mindenféle múzeumokban, most először voltam megnézni a willendorfi Vénuszt és ettem császármorzsát a Demelben meg Esterházy- tortát egy puccos kávéház teraszán. Bécs mindig is a szívem csücske marad, de most először jöttem el úgy, hogy nem akartam rögtön odaköltözni, ha nem figyelek a végén még felnövök, és realizálom hogy nem éri meg minden itt felépített dolgomat odadobni szép épületekért meg fiákerkerülgetésért. 

De az milyen jó volt, hogy a szabadságom végén nem a gyomorgörcs és az idegösszeroppanás várt, hanem csak szépen visszamentem dolgozni mint egy normális ember! Néha még mindig nehezen hiszem el, hogy ilyenek vannak, pedig lassan már egy év is eltelt hogy átigazoltam, sőt, nemrég fizetésemelést is kaptam, és az is még mindig teljesen váratlanul ér, hogy elismerik és értékelik amit csinálok, és még csak megszakadnom sem kell. A munkahelyváltás volt a legjobb döntés amit meghoztam azóta hogy eljöttem kishazánkból.

Apropó, két hét múlva péntekre repülőjegyem van Budapestre, ki találja ki hogy hova megyek június 28-án? 

De most még elmegyek egy volt kolléganőmmel találkozni, aki az új munkahelyemről szeretne beszélgetni, nem tudom hogy csak kíváncsi vagy ő is fel akar mondani, mert akkor ő lenne a harmadik ember aki megpróbál rajtam keresztül kiutat találni, a főnököm meg lassan olyan mint az a jelenet a Schindler listájában a végefelé amikor amiatt sír hogy hány embert lehetett volna még megmenteni.

Meg egyébként is olyan hőség lett mára, hogy itt már csak egy csapolt Kölsch segíthet. Vagy kettő. 

jó hír!!!

 mert azok vannak nekem is, csak megint elfelejtettem róluk beszámolni, na de most itt a jóhír-cunami:

• sikerül egyre inkább megbarátkozni a lakással, ehhez mondjuk kellett az is, hogy a rovarirtó bácsi ellátogasson és elkezdje kikezelni az időközben sajnos állandónak bizonyuló Silber- és Papierfisch-problémakört, de eddig úgy fest, a jó úton haladunk, és ennek köszönhetően újra van kedvem itt lakni és majd dekorálni és berendezni meg miegymás
• addig fontolgattam a dolgot, amíg végül csak beruháztam egy airfryerre, mert ebben a konyhában végre elfér, még kell vele kísérletezni, de az eddig kipróbált dolgok mind klasszul sikerültek vele, nem gondoltam volna, hogy húsz perc alatt a nyers krumpliból nem tocsogós szuper sült krumplit lehet alkotni, de rám cáfolt a gépezet…mivel most érzésem szerint minden háztartásban van egy ilyen dolog, szerencsére könnyű inspirációt is találni, de itt is szívesen fogadok minden levegősütéses ötletet 
• befejeztem a Háború és békét!! egy ideje már tervben volt ez a projekt, de mindenképp télen akartam elkezdeni, így végül tavaly év végén rugaszkodtam neki az angol fordításnak, és március első hétvégéjén fejeztem be…én tudom ajánlani, de azért van benne jópár “felesleges” csataleírás meg olyan filozófiai fejtegetések hogy ihaj. az alaptörténet és ahogy összefonódnak a szálak az viszont nagyon tetszett, és hát Andrei, my beloved <3 
• mivel utána könnyű olvasmányra vágytam, végre elolvastam A gyertyák csonkig égneket is de egyébként minden oké
• véget vetettem az elhúzódó enyhén toxikus situationshipemnek, ez nem feltétlen csak jóhír, de végeredményben igen, mert be kellett látnom hogy ennek értelme semmi, és tenni is valamit, és ez egy fontos lépés volt 
• megint voltam kávézóban együtt olvasós silent reading eseményen, ahol egy órán keresztül mindenféle zavaró tényező nélkül olvassa mindenki a saját kis könyvét, majd utána lehet beszélgetni, és elsőre is már nagyon jólesett, de a tegnapi még jobb volt, és utána beszélgettem az egyik szervező lánnyal, és ajánlottam neki az Utas és holdvilágot, muhaha 
• rengeteg időm és lehetőségem van tanulni munkaidőben is, ez az elmúlt évek után még mindig fura és nagyon hálás vagyok a munkahelyemnek, hogy ezt lehetővé teszi
• múlthéten már volt egyszer tavasz, és szinte már el is felejtettem hogy mennyire más a hangulatom, amikor látok napfényt…erre a hétre mondjuk visszatért a felhős-esős-szürke idő, de most bizakodó vagyok, hogy majd visszajön megint a tavasz és akkor még könnyebb lesz jól lenni 
• de mostanában nem olyan nehéz jól lennem, és ez megnyugtat a jövőre nézve 

ezt csak úgy itt hagyom az airfryer margójára

egy jó hétfő

A legjobb dolog a mai hétfővel kapcsolatban talán az volt, hogy irónia nélkül jó volt visszamenni dolgozni. Egy évvel ezelőtti énem couldn’t relate. 

Természetesen nem lettem mindennel kész az új helyen, amit elképzeltem, de azért nagy vonalakban oké a dolog és minden használható ami fontos. Az majd még kiderül, hogy mit fogok tudni kihozni a dologból, sajnos eléggé türelmetlen vagyok (de legalább felismerem hogy ez irreális, az is valami), és kicsit elégedetlen ebből kifolyólag, de majdcsak a helyükre kerülnek a dolgok nemcsak a lakásban, de a fejemben is. 

A munkahelyen az is kiderült, hogy az egyetlen kolléga akivel nem tudtam kijönni, február végétől már nem lesz kolléga, ez persze nem annyira pozitív (neki), én kicsit megkönnyebbültem, mert tényleg nehéz volt vele dűlőre jutni. 

Ma reggel volt először az is, hogy gyalog mentem dolgozni, és a hideg napos időben a sétálóutcás zónán keresztülbandukolni egészen idilli volt. Van ott sok pékség meg kávézó, de most ellenálltam a kísértésnek, főleg mivel még volt a tegnap esti Too Good To Go mentésemből, amit most először foglaltam, és 4€-ért kaptam egy fancy sajtos szendvicset, egy magos zsemlét, egy málnalekváros Berlinert, egy fahéjas csigát és egy XL Laugenstangét…és minden tényleg friss volt és szuper, úgyhogy csinálok ilyet máskor is, szerencsére nagyon sok pékség, étterem meg benzinkutak kajás részleggel vesznek részt ebben, szerintem nagyon menő kezdeményezés. 

De már a tegnapi nap is pozitív volt, voltam az ex-kollégáimmal a belvárosban jobboldalellenes tüntetésen, ami az első demonstráció volt amin részt vettem ebben az országban, és nagyon jó volt a hangulat és javarészt kedvesek és türelmesek egymással az emberek. Az meg hogy mi lesz három hét múlva az előrehozott választáson…előre félek. Aznapra szerencsére mozijegyem van egy színházi screeningre (National Theatre Live, my beloved), talán az kicsit eltereli legalább a figyelmem. A tüntetés után is figyelemeltereltünk pizzával és egy pohár fehér borral, aztán itthon a napsütötte fotelomban olvastam tovább a Háború és békét (egy hónap alatt eljutottam a feléig az angol fordításnak!!), miközben teáztam.

Én tényleg nagyon próbálkozom, de a világ nem könnyíti meg túlságosan ezt a boldognak levést. 

(ez pedig még szombat este volt, miután voltunk meglátogatni a kórházban egy szintén exkollégát aki ripityára törte a bokáját falmászás közben.)

amit nem láttam jönni

ahogy instant kitört belőlem a sírás ahogy ültem a kedvenc kis művészmozimban és lement A Brutalista első pár perce teljesen magyarul. 

Egyébként remek film, utána már csak kétszer sírtam, de A Zongoristának nem ér a közelébe. 

Bár azt így, a feliratból kellett megtudnom, hogy a “ lófasz a seggedbe” németül úgy van hogy “halt den Mund”, de sosem késő továbbképezni magam ugyebár. 

Alle tanzten mit dem Tod

Ha már most így belejöttem az írásba, külön bejegyzést érdemel a tény, hogy tavaly december végén, egy nappal a születésnapom előtt láthattam a legkedvencebb musicalemet élőben, az eredeti nyelven, németül. Nagyon nagy zenés színház fan vagyok már tinikorom óta, beakadt ez még a Dolhai-Szinetáros Rómeó és Júliával anno, aztán meg valahogy úgy felejtődött. És igencsak jók a Webber-féle musicalek vagy egy jó Sondheim, de nálam nem überelhető a Levay-Kunze szerzőpáros és az ő első igazi sikerük: az Elisabeth. Az egész alapkoncepció a végigvonuló Halál-motívummal az egyik legegyedibb megoldás, amit valaha láttam, és ez a feldolgozása Sisi történetének talán a valósághoz (amennyire ez lehetséges) a legközelebb álló. A Halál karaktere és annak interpretációja sokat tud változtatni a darabon magán, mi egy nagyon fiatal és roppant karizmatikus színészt láthattunk ebben a szerepben és mit ne mondjak, engem megvett kilóra. Ahogy mondjuk mindenki más is, és hallani egy musicalt amit konkrétan kívülről tudsz és gyerekkorod óta imádsz? Hát, minden másra ott a MasterCard.

Színházba járni pedig még mindig az egyik legnagyobb élmény, amiről újra és újra meg kell állapítanom, hogy gyakrabban kellene megpróbálni átélni. Kész szerencse, hogy a darabot most turnészerűen viszik körbe az országban és Frankfurt után más helyszínekre is van esélyem eljutni. 

kilátásom.

vak volt a hajnal, szennyes, szürke

de aztán ahogy ezt leírom, persze ki is kukkant a nap az egész évre napra jellemző felhőtakaró mögül, tehát már erre sem foghatom. Itt ülök ebben a tágas lakásban, még mindig vár vagy hat doboz kipakolásra, mégis képtelen vagyok rávenni magam bármire. Csukott ajtónál és csutkára lehúzott redőny mellett alszom tízig, utána meg csodálkozom, hogy két ezüstös pikkelyke is vár a falon, eszembe jut amit az öcsém szokott mondani a 300 millió évességükről és hogy ez milyen menő már azért, és hiányzik az öcsém, igaz vasárnap késő délután rakott itt ki, tegnapelőtt éjjel pedig vele rémálmodtam, egy nagy ágyon feküdtünk miközben körülöttünk bombák csapódtak be és géppuskaropogást hallgattunk, én pedig hisztérikusan sírtam hogy miért kell ezt nekünk átélni. Remélem nem valamiféle prófécia volt.

Időközben megírtam az állampolgársághoz szükséges tesztet, még tavaly júliusban kaptam az időpontot januárra, most pedig nagyjából három hónapot kell majd várni az eredményre, amivel majd beadhatom a kérelmet, amelynek az elbírálási ideje előreláthatólag tizenöt hónap. Ezek alapján kérdéses, hogy mi lesz előbb, új állampolgárságom vagy esetleg szakvizsgám. Az állampolgársághoz igazából a szavazati jog miatt ragaszkodnék, de az is igaz, hogy tartok kissé az egy hónap múlva esedékes választásoktól és hogy mennyire megy el a narratíva abba az irányba, amire sajnos számítani lehet. Mindenesetre ezen a héten lehet segíteni digitalizálni a koncentrációs táborok személyi aktáit, mintegy digitális emlékművet állítva ezzel az áldozatoknak, itt van a link hozzá. Tegnap este megcsináltam párat, bár sok szinte alig olvasható, de a második dokumentum amit kaptam egy Ung Jude volt. (Minimális némettudás nem jön rosszul, de angolul is lehet adatokat bevinni.)

Akkor pedig megint eszembe jut az is, hogy de én nem is feltétlen akartam ebben az országban letelepedni, hogy Ausztriába szerettem volna menni (mondjuk oda menekülni a extrém jobboldal elől enyhén szólva kontraproduktív), de jelenleg nem tudnék egy élhető sarkát megnevezni a világnak, és ez nagyon elkeserít. A közhangulat katasztrófa, a bruttó fizetés negyven százaléka megy el adókra és egyéb járulékokra, a nettó további negyven százaléka a lakhatásra, és ha reálisan nézzük, a saját ingatlan vásárlásához igencsak nagy bátorság kéne. Na meg akkor megint jön a kérdés, hogy hol. 

Persze hogy lehetne sokkal rosszabb, tudom én azt, lehetne például a bejegyzés elején leírt rémálom-jelenet a valóságom. De közben azt sem akarom elhinni, hogy ennek így normálisnak kellene lennie, vagy ebbe bele kellene törődni, ebbe a fásultságba. Aztán az is eszembe jut, hogy lehet velem van a baj, hogy valahogy semmi nem elég jó. De pont az lenne a lényeg, hogy ha nem jó, akkor lehet, és kell is változtatni a dolgokon, csak azt lenne jó valamikor megszülni, hogy de mégis hogyan. 

Mindenesetre mivel az Ikeás csomagom székekkel és virágos zuhanyfüggönnyel (utóbbitól komoly életminőség-ugrást várok) majd csak holnap jön, ma délután elmegyek sétálni egyet egy volt kollégával, aki jelenleg a kezdődő kiégése miatt van betegszabadságon (no comment). Hátha egy kis friss levegő meg egy Hafercappuccino to go pozitívabb irányba dönti a mérleget, a nagyobb volumenű dolgokat pedig majd meglátjuk. 

Péntek estére pedig már megvan a művészmozis jegyem A Brutalistára, szóval nem mondhatjuk hogy nem keresem a vidámságot az életben. 

(Ezt a bejegyzést leginkább a pms szponzorálta).

tumultuous weeks

Időközben pedig az történt, hogy fogtam magam és jól átköltöztem egy háromszobás lakásba magam, magam. Még mielőtt elkezdtem lakást keresni, sokat gondolkoztam azon, hogy kell-e nekem ekkora lakás, de aztán úgy voltam vele, hogyha találok olyat amit jónak tartok és belefér a keretbe, akkor miért ne. 

Mondjuk ez az anyagi keret egy olyan téma, ami valamilyen szinten azóta is foglalkoztat. Korábban nem volt ez téma nálam, hogy elméletileg a bevétel mekkora hányadát kellene hogy lakbérre szánja az ember, mert lakni kellett valahol. Most pedig az az érdekes helyzet állt elő, hogy bár az anyagi keretbe belefér, havonta ekkora összeget a bérleti díjra kiadni, ha logikusan végiggondolom, agyrém. És én tényleg szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a saját pszichés gátaimon kívül más akadálya nem nagyon volt ennek a váltásnak. Mondjuk az elkövetkezendő két évben (tehát a szakvizsga előtt) nem tervezek váltani, de ha az lesz az érzésem, hogy ez az anyagiakba se fér bele, még mindig tudok váltani, bár attól is sok fog függeni, hogy a munkahelyen maradok-e azután. 

Életemben először vettem hűtőt, mosógépet, szárítót, amiket én választottam és tényleg az enyémek. Átvettem az előző lakóktól a kicsit régi konyhájukat, ami egyébként szerintem egészen használható lesz, ha majd megtalálom a kosz alatt (eddig kétszer fél napot szántam rá, a tűzhely rész teljesen használható, de a sütőhöz újabb adag sütőtisztító kell (nem tartom magam tisztaságmániásnak, de hogy emberek hogy tudnak így élni az beyond me). Van egy tágas nappali egyelőre csak fotellel és még tv nélkül, aztán egy dolgozószoba nagy asztallal és alacsony könyvespolcokkal (hogyan rendszerezzünk háromnyelvű könyvespolcot bejegyzés upcoming), és egy hálószoba ahol a ruháimat is tudom tárolni. Van kis fürdőszoba walk-in zuhannyal (igaz ablak nélkül) és egy kis háztartási helyiség ahol egyelőre még csak Kriszta (a mosógép) és Aladár (a szárító) laknak. Végre nem egy asztalon kell enni, tanulni, kreatív projekteken dolgozni és jólvanezígyet nézni. Bár olyan fura még most minden, mintha egy indokolatlanul tágas hotelszobában keresném a helyet, de remélem ezen a héten, amikor is végig szabadságon vagyok még, sikerül egy kicsit magamra találnom…az otthon-érzés pedig remélhetően szintén megérkezik hamarosan.

(kicsit így éreztem magam amikor először realizáltam hogy mostantól itt fogok lakni muhaha)