wake me up inside

A hét eddigi legnagyobb részét egy ilyen fura homályállapotban töltöttem, talán a zombi-üzemmód lenne rá a legjobb kifejezés. És hogy miért? Az ok csupán annyi, hogy a nőgyógyászaton fél 8-kor vizit van, amire nekem 7:20-kor már fehérben ott kell feszíteni az osztályon, előtte még öltözőkulcsért is kell rohangálnom, ami lényegileg azt jelenti, hogy 6:55-kor el kell indulnom itthonról, szóval általában 6:40-kor 6:15-kor kelek. És én ezt nem bírom. A tegnapi napom egy katasztrófa volt, hiába aludtam délután, semmi nem segített, nyűgös voltam és fájt a fejem, meg azon kattogtam hogy lehet nem kellett volna aludni, és akkor este hamar tudnék...de persze a 2,5 órás kómám ellenére este már fél 11-kor aludtam, és ma már kevésbé érzem magam agytörzsileg beékelődöttnek...de ezek a kora reggelek, ezek nem nekem vannak kitalálva. Persze biztosan ehhez is hozzá lehet szokni, csak nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék. Reggel nagyon lassan ébredek fel, általában egy órát szánok arra hogy kikecmeregjek, kávét főzzek, jobb esetben reggelizzek, és nekem erre a hosszas bambulásra és akklimatizálódásra sajnos szükségem van, egyelőre legalábbis úgy érzem. Bár az évfolyamtársam szerint lehet akkor is kissé motiváltabbnak érezném magam, ha esetleg fizetnének azért, hogy hajnalodik és kiugrom az ágyból (hehe). De hát kell-e annál jobb motiváció, mint hogy minden egyes felkeléssel egy nappal közelebb lehet jutni ahhoz, hogy az ember lánya elszabaduljék erről a Zegyetemről?
Ha tudtok, írjatok nekem olyan országokról, ahol 9-kor kell nekiállni dolgozni, vagy ahol nincsenek reggel megbeszélések, és mondjuk ártatlan patológusjelöltek alhatnak a mikroszkópnak dőlve még egy picit miközben el nem múló szerelemmel a kávésbögréjüket ölelgetik.

elhull, eliramlik lvl. roppant sok

Én az időt abban mérem, hogy hány éve jelentek meg bizonyos albumok vagy voltak bizonyos koncertek...bár gondolom ez sokakat nem lep meg. Múltkor például rácsodálkoztam, hogy lassan 8 éve annak hogy először voltam 30y-on (akkor még jobban illettem abba a korosztályba mint most, de hát úgy maradtam, mit van mit tenni), vagy hogy már 3 éve voltam először Fishingen.
Na de a lényeg: pont ma van két éve annak, hogy a második The Last Shadow Puppets turné utolsó koncertje volt, és el sem hiszem, hogy két egész év telt el azóta, olyan mintha tegnap keltem volna fel hajnalban amerikai livestreameket nézni, láttam volna őket élőben először (még mindig életem egyik legszebb napja...ha nem alexebb, haha) vagy sírtam volna a barátaim Sopron melletti házában mikor náluk nyaraltunk és utólag megláttam az utolsó koncertről a képeket.
Na de vajon lehet-e egy egész életet zenében mérni?
Remélem.

 

rohadt eső

Olyan jól elterveztük hogy akkor a csütörtöki neurológia vizsgám után milyen klasszul el tudunk menni szombaton Szegedre ifjúsági napolni. Nagyjából 12 évesen voltam utoljára Szegeden, szóval úgy éreztem már ideje is lesz, régóta izgatja a fantáziámat ez a fesztivál, úgyhogy miért is ne? De aztán gyáva módon tegnap reggel eladtuk a jegyeket és úgy döntöttük nem megyünk, annyira sok esőt meg szelet meg hőmérsékletesést írtak pont erre az éjszakára, mi meg szállás nélkül, hazamegyünkmajdazelsőbusszal-üzemmódban toltuk volna, ami ezzel nem igazán kompatibilis. Csak azt ne higgye a Zoli, hogy azért nem mentem, mert megírták a magyar időkben hogy a 30y a balliberális kultúrpropaganda szerves része :( Igazából büszke vagyok rájuk.
Mindenesetre tudnám értékelni, ha az időjárás esetleg számításba venné azt, hogy ne hétköznap legyen ötven fok, hogy odakozmáljak a nőgyógyászti klinika műpadlójára a fehér köpenyemben, hanem lehetne mondjuk hétvégén, mikor még ki is tudnám használni hogy jó az idő.
De az is lehet, hogy erre a nyárra már el kell engednem a fesztiválozást, bekuckózni a pléd alá egy teával és elfogadni hogy lassan de biztosan ősz van.

Ezt az életérzést viszem majd magammal az egyetemi éveimből, azt hiszem.

annak a csodálatos, utolérhetetlen, imádnivaló, zseniális volt neurológia gyakvezemnek üzenném

bekaphatja.

I'm beginning to think I imagined you all along

Monkeys Sheffield hangverseny, élménybeszámoló. 

Az érzelmileg túlfűtött verzió.

Nem akartam elhinni, amikor ott álltunk az Esti Kornélon az ált.sulis osztálytársammal (akivel újra bondingoltunk 2 éve a Turner miatt), a szélvihar fújta a homokot a túlárazott sörömbe, és csak néztük a fekete felhőket amik feltartóztathatatlanul jöttek. Berohantunk egy túlzsúfolt sátorba ahol már voltak vagy ezren, mindenki tülekedett, és a szél ahogy meglibbentette a ponyvát, a mellette állók nyakába zúdította az esővizet literszám. Próbáltam nem feladni, ahogy még egy órával a koncertkezdés előtt is esett, nem voltam hajlandó elhinni, hogy lehet olyan mocsok az élet, hogy a fél éve messiásként várt napomat így teszi tönkre. Aztán végül elállt, de a színpad előtt már annyian tülekedtek, hiába próbáltunk előre menni, ott már levegőt sem lehetett venni. Úgyhogy hátrakullogtunk a végeláthatatlan tömegben, de persze ott is millióan, a színpadból kábé semmi nem látszott, az egyik kivetítőt láttam jól. De már a színpadi háttér "m o n k e y s" feliraton is teljesen meg voltam hatódva. És aztán jöttek és felcsendült az első dal, én pedig az első sor után elkezdtem bőgni. De nem ám úgy, hogy csak bekönnyeztem, nem, ez olyan mélyről jövő zokogás volt, olyan amit az ember nyilvánosan nem olyan szívesen ad elő, de hát nem nagyon volt választásom...hogyha valaki furán néz rám, amikor arról van szó hogy mennyit jelent nekem ez a banda meg főleg az a pici csávó a nagy gitárral ott elöl, akkor látnia kellett volna ahogy a világ összes érzelmét megéltem ott tegnap éjjel. Hálás voltam és vagyok is amiért ott lehettem, de tény, hogy ott hátul állva, alig látva ténylegesen valamit, azért nem olyan volt az élvezeti érték. A körülöttem állók persze nem ismertek az új albumról semmit, dumáltak körülöttem, igazából telibefosták az egészet. Én meg ott álltam elveszve és arra gondoltam, hogy hol tartanék enélkül a fiú nélkül, de rájöttem hogy már nem szeretném megtudni. Amúgy szuper setlist volt, nem sok interakció a közönséggel (kíváncsi vagyok hogy vajon úgy jönnek-e fesztiválokra játszani, hogy pontosan tudják hogy a tömeg nagyrészének full mindegy hogy milyen koncert van épp a színpadon), és ráadás is, ami az új album nyitódalával indult, ami szerintem egy zseniális szerzemény, de persze mellettem ment a hőbölgés hogy "what is this shit" és hogy "ohh what a showman". Olyan hamar vége lett, mondjuk lehet a szervezetem már nem sokáig bírta volna az érzelmi viharokat, de akkor is. Próbálok nem csalódott lenni, hiszen végülis a zenekart, amiért mentem, hallottam, imádtam, sőt néha láttam is...csak az a rengeteg többi kretén, az ne lett volna.

A kevésbé hisztérikus konklúzió.

Lehet, hogy ez csak számomra újdonság, én voltam eddig ilyen naiv, de az emberek nem a zenekarok miatt járnak fesztiválra. Bármilyen zenére el tudnak lötyögni az esőkabátjaikban miközben aranyáron vásárolt kaját tuszkolnak a nyugat-európai fizimiskáikba. Érdekes volt látni hogy a legtöbb helyen már eleve angolul szólítottak meg, egyszerűbb volt így gondolom, mint mindig lefutni a kötelező kört hogy akkor most magyar vagy-e avagy sem. Csak ugye (és ezt már egy előző bejegyzés kommentjeiben említettem) az a baj, hogy idáig már nem jutnak el a zenekarok önálló koncerttel, az európai turné általában Németországig tart...de azt hiszem, ha valaki tényleg a koncert miatt akar menni, az jobban jár ha többet költ utazásra, de legalább tényleg látja is azt amiért odajött, és nem részeg norvég fiatalokat hallgat ahogy a koncert alatt a kedvenceit szidják. 

És aztán ma látom hogy wuhúú, rekord látogatószám idén a Szigeten...az roppant fontos. Az, hogy a látogatóknak kábé már élvezhetetlen az egész, az nem számít. Kíváncsi leszek, kik lesznek majd jövőre a headlinerek, de hogy engem ez a fesztivál jóideig biztosan nem lát viszont, azt megígérhetem.

A vizuális.

Ez egy bájos kezdőkép, hát szia Sanyi. Remélem tudod hogy szeretlek. És annak, hogy nem akartam meghalni ott elöl, csak az az oka, hogy még hosszútávra tervezek veled.

(Ajánlanám figyelmetekbe a levegő mobilsűrűségét...röhej bzmg.)  

életem nagy kérdései

Például hogy a Sparban ma mögöttem álló csávó flörtölni próbált-e, amikor megkérdezte hogy az általa vásárlandó alaszkai tőkehalfilét én hogyan fűszerezném, vagy csak simán unatkozó háziasszonynak nézett aki megbízhatóan tud ilyen kérdésekre válaszolni.

ezt a cikket akár én is írhattam volna

ezt itt.

Akkor mondjuk azt nem írtam volna bele, hogy Alex Turner Grease-re hajazó macsó lett, mert Alex Turner az illusztráció ha felütöd a dictionary-t annál a szónál hogy "dork", és mostanában nincsen haja. (Meg lehet nem írtam volna el a dalcímeket és When the sun goes down lenne benne, és nem Brainstorm hanem Brian, sőt, egyenesen Blájen). És tudom, hogy gáz a Szigetre menni mert milyen drága a jegy meg a gyros, de én meg nagyon szeretem ezt a fiút, szóval ne legyen gáz hogy erre spóroltam, nekem ez fontos. (Igen, tudom, nem kellene kommenteket olvasgatnom sehol, de úgysem tudom megállni.)

De hogy melyik dalt várom élőben leginkább? Mindazösszeset. Most éppen főleg ezt:

 A drámai meghalás vagyok a végén.

mégis milyen idióta süt ilyen időben lasagne-t?

Amúgy finom volt.

Tudom, mindenkinek melege van, és egyébként is minek egy újabb blogbejegyzés a nagy internetekben arról, hogy augusztusban meleg van. De azért abban megegyezhetünk, hogy ez a kánikula már túlment egy határon. Én jelenleg naponta egyszer hagyom el a lakást (ami remekül szuperál, bár engem július hónap óta le lehet nyűgözni a vezetékes vízzel és azzal az éteri szabadsággal, hogy bármikor moshatok hajat), általában amikor gyakorlatra megyek (a klinikán egész jól működik a légkondi, a kórtermekben és vizsgálókban legalábbis, a közösségi terekben lehet csak felfordulni), aztán hazafelé elintézem ami aznapra eszembe jut, mert tudom hogyha egyszer hazajutok akkor többet én már ki nem teszem a lábam aznap. Esetleg 8 után, de az sem az igazi. És a legrosszabb az, hogy a kis testem már nagyon kívánja az őszt, találtam egy remek banánkenyér-receptet amit nagyon kipróbálnék, és teázni szeretnék anélkül, hogy három órán át hűteném a löttyöt mire iható hőmérsékletűnek ítélem.
Írták hogy Helsinkiben is hőség van, de náluk az 27°C-ot jelent, azzal úgy kiegyeznék mondjuk. De csak ha jár át komp Leningrádba.
Két gyakorlaton túl, de még szigorlatokon innen, szakdolgozatot csak sporadikusan írva, témavezetőnek jelenleg nem nagyon írva, jövőheti Szigetelésre várva, elméletben jogosítványszerzést intézve létezek bele épp a nagyvilágba, szóval nagyon kellene nekem a sütisütős idő, pótcselekvésekre van szükségem. Bár ma kidolgoztam egy egyszerűsített IQ-tesztet egy facebook-os albérlethirdetős csoport alapján: avagy kaució vs. kauKció. De még ha nem is vagyok benne biztos, mi ez a szó pontosan, nem olyan nagy kunszt ráguglizni (csak hogy tovább tapossak kicsit a magyar nyelven)? És a hirdetések számának exponenciális növekedésével párhuzamosan az én fájdalomküszöböm egyre lejjebb van, lassan ki kell lépnem ebből a csoportból, pedig itt szoktam árakon hüledezni és lakásdekor tippeket gyűjteni.

blinded by nostalgia

Ha valaki 2010 környékén hallgatta a Petőfi rádiót és hiányérzete van néhanapján, akkor keressen rá az "I love Pécs" online rádióra...nem azért, hogy hazabeszéljek, de pont ugyanazok a zenekarok szólnak, persze az újabb dolgaikkal is és az előbb majdnem bőgtem egy Esti Kornélon...és az a komoly, hogy pont ilyeneket hallgattam az érettségire készülve, most meg szakdolgozatot próbálok írni, mi a frászkarika ez az idő-dolog, de most tényleg.