feltartóztathatatlanságosságokban

Amikor fesztiválra menet azért a biztonság kedvéért útközben még elmajszolsz egy tantum verdét.

#napibácsi

"Én nem fogyasztok alkoholt, abszintes vagyok."

Amikor azt hiszem, hogy a két napja igencsak intenzív torokfájás ébresztett fel fél6-kor, de aztán 5 másodperc alatt rájövök, hogy a jobb fülem fáj rohadtul, félálomban bejelentkezem a háziorvosi rendszerbe és ma délelőttre van szabad időpont...isteni csoda. Szóval mivel hosszúhétvége meg mindenszar lesz, bátor leszek és meglátogatom a doktorbácsit.
Vajon belekontárkodásnak veszi-e, ha úgy kopogok be hogy "csókolom, nyomásérzékeny a tragusom"?

update: aggodalomra semmi ok, a torkom csak kicsit piros, a fényreflexkúpom meg egyenesen tankönyvi...szóval tűrjem hogy fáj. Ok. Holnapig eldöntöm, hogy kiváltsam-e az antibiotikumot vagy csak érzéstelenítsek és fertőtlenítsek sörrel.

post-traveling stress disorder

Durva utazás utáni mélypontom volt a héten, az ilyet mindig nagyon rosszul viselem, még akkor is, ha ez kívülről nem látszik általában, mert mások kedvét igazán nem akarom eltrafálni, na meg hogy hangzik már az, hogy a csodás kávém felett mosolyogva bizonygatom hogy "de, pedig képzeld, úgy érzem hogy széjjelszakadok belül".
Mostmár jobb, miután visszabillentek a dolgok. Visszább. De minden egyes ilyennel egyre kevésbé illeszkedik a helyére, illeszkedem én vissza, nagyon kilóg már a lóláb, nagyon akarom hogy vége legyen, nagyon mennék. Tegnap a tónál jó volt, meg egyébként is belenyújtózom a nyárba, meg az utolsó offisöl vizsgaidőszakba...meg remélem hogy elfogadják a tüdőszűrőmet hogy ne kelljen újat csináltatnom. És hogy minél hamarabb ideér az SPF50 arckrémem hogy lazulhassak tanulhassak a szabad ég alatt.

oh well

Olyan sokáig kellett várnom a főbérlőre hogy jöjjön és lemérje a konyhaszekrényt, hogy közben véletlenül rendeltem egy könyvet. (De legalább csak egyet.)

napi jóság

Szívesen.

welcome back

Egy szép nagy szeletnyi Európát átbuszoztam a hétvégén, mindenféle fennakadás, szó szerinti vagy metaforikus döccenő nélkül...de persze hogy hazafelé a vonatpótló busz ajtajában akartak letarolni a nyuggerek, mert a még szinte üres busz eleje meg hátulja biztos nem ugyanoda közlekedik.
Mondtam már hogy utálok itt lenni? Mikor a dóm tövében a Lush üzletben megkérdezte a csupamosoly eladólány hogy honnan jöttem, szégyelltem amikor kimondtam.
Amúgy meg azzal telt a hétvégém hogy olyan dolgokat ettem, hogy sírni tudtam volna a gyönyörűségtől, jártam abban a kisvárosban ahol a Szólíts a nevedent forgatták és nagyon, nagyon jó volt nekem, főleg amikor kávés fagyit ettem a Scala-val szembeni Leonardo-szobor tövében, és volt kivel vállat vállnak vetve. És meg kell tanulnom olaszul, banyek. Nem lehetne inkább ezt a diplomázás helyett?

Na, hát ezért kár volt.
Jelenleg boldoggá tesznek: a reggeli kávém, a lidl-ben vett görög padlizsánkrém, a nőgyógy gyakorlatról lógás és a némettanulás.

Ugyan csak két órát kellett sorban állnom, hogy beikszelhessem a beikszelnivalót, de azért így is kellőképpen heroikus választópógárnak érezhette magát az ember. Furcsa módon senki nem hőbölgött és amikor egy bácsi hangosan tüsszentett, nagyjából százötvenen mondtuk hogy "egészség", szegénykém tisztára zavarba is jött.

A jövőhetem meg csak három napos, de erre a három napra is kellemes émelygéssel és undorral gondolok. Kell elemeket vennem, hogy most más szögből fotózhassam a milánói dómot. Abban a pillanatban remélhetőleg nagyon jó lesz nekem. 

elhull, eliramlik

Önkéntelenül is azon mérem az idő múlását, hogy már megint mennem kell megrendelni a kontaktlencse-adagomat a következő negyedévre. Meg hogy hivatalosan is itt a tavasz. Hogy a választások a héten vannak, nem csak a félelmetes távoli jövőben. Hogy jövőhéten itt van az utazás, amit már 2 hónapja várok. És hogy le kell adnom a szakdolgozatról a konzulensi nyilatkozatot. Meg hogy mindjárt itt a vizsgaidőszak. Megint.

 

Teljen csak, teljen.