was ist heute so passiert

alapvetően szeretek főzni, de ebben az ideiglenes kis lakásban csak egy két állásos főzőlap van, sütő nélkül, úgyhogy a kreativitásom igencsak próbára tétetik. mondjuk arra nem számítottam, hogy a ma elkészíteni próbált veggie patty katasztrofális végeredménnyel zárul: oké, mivel nincs mérlegem, ezért a hozzávalók arányait is csak eyeballingoltam, ami ebben az esetben hiba volt, mert az olajban aztán az egész atomjaira hullott, és egy undorító vörös lencsés-cukkinis-olajos trutyiszörnnyé változott. jó, persze, kell nekem ilyen hülyeségeknek nekiállni, mostmár legalább tudom hogy ezzel nem annyira éri meg otthon próbálkozni. főleg amikor az ember lánya nagyjából hetente kétszer főz, akkor jobb inkább biztosra menni.

ahh, pedig annyira hatékonynak éreztem magam, amíg főtt a krumpli még a szemöldököm is kiszedtem. 

egyébként pedig olyan döbbenetes felfedezéseket is kell tennem (zufälligerweise, a youtube algoritmus segítségével), hogy vannak jó német zenekarok akiket lehet irónia nélkül hallgatni?! csupa meglepetés az élet. (és még élőben is jól hangoznak, na nem mintha ez nagyon szignifikáns lenne az utóbbi időben, de én azért nem adom fel.)

there's a very pleasant side to you - a side I much prefer

bár akkor még fogalmam sem volt a létezésükről, de mégiscsak illik megemlékezni arról, hogy ma 15 (!!!) éve jelent meg a legkedvesebb zenekarom első albuma.

köszönet a határozott minőségi ugrásért, amit katalizáltál az életemben, Sándor. és persze azért is, hogy bár sokáig nem találtam rád, te már erre a lemezre írtál egy dalt rólam. 

humorom

öt perce azon röhögök hogy valaki a tescodisco livestream chatablakába Snidling névvel beírta hogy "erre a zenére belevágtak a krémlevesbe". 

kőkorszaki szakik

a minap pedig az történt, hogy véletlenül valami olyat írtam angolul, hogy pont rímelt. mondtam is a beszélgetőpartneremnek hogy höhö, ez olyan volt mint a Flintstones. szegény teljesen értetlenül állt a dolog előtt. hogy de miért. hát mondom...mert rímel. mint a Flintstones. de a Flintstones nem is rímel!!! 

...

így kellett megtudnom, hogy a Flintstones bizony csak magyarul rímel. mondjuk azzal tisztában voltam eddig is, hogy a Romhányi-féle fordítás eléggé feldobta ezt az egészet, de én valamiért abban a tudatban éltem, hogy azért őt kérték fel a fordításra, mert olyan szöveget kellett fordítani ami rímelt?? erre kiderül, hogy egyáltalán nem, és hogy a Frédi és Béni csak magyarul rímel indokolatlanul. (itt van egy érdekes cikk a témában.)

utoljára szerintem akkor ért ilyen kultúrtörténeti megrázkódtatás, amikor kiderült előttem, hogy Verne Gyula nem is magyar. 

indít jó nagyokat

a másik indítóban kezd arra hajazni a dolog, mintha tényleg orvos lenne az ember. a kicsiben sokszor a biopsziákat kell csak egyben belepottyantani a kazettába, ami azért nem nagy szellemi kihívás, de ha napjában harmincszor megtörténik, abban legalább kellőképp le lehet tompulni. itt viszont már olyan szervek vannak mint egy egész uterus, meg egy óriási cirrhotikus máj, meg bizony elég undi belek is vannak, de valamivel itt is meg kell fizetni. ohh, és persze ipari mennyiségben a prosztaták, de arra olyan jó kis séma van, hogy egy idő után valószínűleg cortex nélkül hajtja végre az ember a mutatványt, de nekem egyelőre még igencsak koncentrálni kell hogy belerázódjak.

most vannak nálunk orvostanhallgatók gyakorlaton, hárman is (mert persze én nem ülhetek be egy kibaszott kávézóba vagy mehetek el egy kiállításra kölnbe, de ezek a random emberek jöhetnek belelihegni a nyakunkba), ebből egy csávó egész jó arc, a leányzó olyan butákat tud kérdezni hogy ihaj, a másik srác pedig olyan szinten idegtépő hogy azt nehéz szavakba öntenem. nem tudom hogy fér be az ajtón az arcától, de már az összes rezidenst kijavította legalább egyszer, hihetetlen mértékben van meggyőződve a saját megmásíthatatlan igazáról és olyan fellengzősen okoskodik hogy az már-már komikus...persze ha nem a vállad fölött okoskodna bele valami olyanba, amit esetleg te magad most csinálsz életedben először. és ilyenkor jön a dilemma, hogy persze hogy az ember számol a hallgatókkal amikor egy egyetemre megy dolgozni. azzal nem számol, hogy a hallgatók néha bizony végtelenül idegesítőek tudnak lenni, és őket nem küldheted haza vagy mondhatod azt nekik hogy téged nincs kedvem kiokosítani (I guess...?) na meg nem akarok én lenni a picsa aki azt mondja hogy nem ülhetnek ott, főleg mivel senkinek sincs igazán kapacitása velük foglalkozni, szóval ott ülnek ahol mi ülünk, yaaaay.

nehéz egy iparág ez, de néha azért azon kapom magam, hogy még élvezem is. bárcsak a kávézók, múzeumok, könyvtárak és koncertek is visszajönnének a képbe, és akkor igazán azt érezném hogy végre sínen vagyok, és nem a kedvenc költőm módjára.

jut eszembe irodalom, volt itt ez a cikk szerb antalról és nemes nagy ágnesről, és hát két ilyen kedvencember mindig jót tesz a léleknek. persze irodalmi sétákat akár most is lehetne tenni, de azért én mégis inkább Velencében meg Rómában szeretném olvasni az Utas és holdvilágot kicsit klisésen, de meggyőződésből. Úgyhogy újfent szeretném kérni hogy ez a lockdown-téma végre monnnyon le.  

(a címet természetesen a "dunában úszik egy pap" kezdetű örökbecsű dallamára kell énekelni, lassan, tűnődve. remélem nem csak én ismerem. egyik gyerekkori emlékem hogy ezt a nagymamám húgával énekeltük együtt, ő nagyon sokat jött látogatóba oda én pedig nagyon sokat voltam a mamánál. mindenesetre az emlék az hogy a konyhaasztalon ülök fent, a margitnénivel szemben, és énekeljük ezt a nótát. milyen fura képeket őriz meg az ember agya már-már ijesztő élességgel, nofene.)

leltár

Lehet-e, kellene-e írni bármi újat erről a tavalyi évről? Ha megnézem a terveimet, a dolgokat amiket egy éve ilyenkor célul tűztem ki, akkor két fő irányvonalat látok: munkát találni és utazni. 

Nos, ebből legalább az egyik sikerült, a másikat pedig, a listát a rengeteg úticéllal (azért a Szentpétervárnál kicsit bilibe lógott a kezem szerintem), egyelőre határozatlan időre elhalasztjuk. 

Fél éve dolgozom a patológián, és rengeteget tanultam, leginkább magamról. Hogy nem kell hogy minden tökéletesen menjen elsőre. Hogy nem ciki, sőt, néha muszáj segítséget kérni. Hogyha néha nyögvenyelősen is, de azért mégiscsak megállom a helyem egy idegen nyelvű környezetben. Hogy nem baj ha naponta tanul az ember új szavakat. De azt is, hogy ez a szakterület sem egyszerű, és ha szeretné az ember, vagy ha éppen csak nem figyel eléggé és belefeledkezik, akkor felteheti rá az egész életét akár. Még nem tudom, hogy szeretném-e, de ezen kívül mit szerethetnék még? Jó könyveket olvasni? Megtehetem, sőt, a középiskola óta most először olvastam el nem szégyenteljesen kevés könyvet, és remélem idén ez még csak javulni fog (azért az egyetem alatti olvasási válság és - valljuk be - intellektuális pusztulás is megérne egy bejegyzést). Jókat enni? Oké, étterem meg más dolgok most nincsenek, de vannak remek youtube csatornák, szuper blogok, minőségi dolgok egy karnyújtásnyira - ezekből azért már szépen megoldható a dolog. 

Jó, utazni nem tudok egyelőre, annyi szabadságom nincs hogy még a plusz karanténok és miegymások beleférjenek. Majd az oltás után, esetleg, meglátjuk merre javul a helyzet, legalább már javul majd valamerre, és ha ezt a majdnem egy évet sikerült átvészelni, akkor ez a néhány hónap már csak nem okoz majd gondot. 

Nyugalom van. Megtanultam értékelni. 

És közben a facebookon, ahol még mindig javarészt magyar híroldalakat követek, ömlik a szar a nyakamba. Minden egyes koronavírusos hírre röhögő fejek tömkelege. Oltástagadók, mindenféle konteóhívők. A család az család. A szív megszakad, a barátaimért akik mind ott vannak, én pedig nem értem, hogy miért. Persze lehet hogy az én jelenlegi életem másnak közel sem lenne vonzó, sőt, lehet az én barátaim meg azt nem értik hogy hogy lehetek én ezzel elégedett? A hazátlan bitang. Másfél éve nem jártam ott, és nem hiányzik. Na jó, azért az a38-hajó néha egy kicsit, de csak ha britishmood-buli van. 

Újrakezdtem a bullet journal-írást, ha kitartok, idén váltok Hobonichi-plannerre, mert egy álom amennyire letisztultnak és szépnek tűnik. Holnap új kolléga kezd, aki velem lesz egy irodában, és izgulok azon, hogy olyan kedvesen tudjam fogadni, ahogy júliusban engem is fogadtak. 40 könyvet szeretnék elolvasni idén, de amit most olvasok az nem tetszik, szóval jobban meg kell válogatnom hogy mibe vágom a fejszémet. Az Animal crossing szigetem szépen alakul, és most éppen a tényleges lakhelyemre kutatok árnyéktűrő szobanövényt. 

Persze, hogy van amikor szar. Ma is iszonyat szürke és nyomasztó idő van. De felkapcsolom az égősoromat, mécsest is gyújtok, kitakarítom a konyhát zenét hallgatva, majd tovább nézem a Cringing Chilling adventures of Sabrina című csodát (csak szerintem lett vállalhatatlan? de mostmár csakazértis befejezem, túl sok időt öltem a nézésébe).

Közben pedig azt kívánom, hogy ezeknél nagyobb problémáim ne legyenek. És hasonlót mindannyiótoknak.