get yourself an ex work husband aki egy év nemtalálkozás után átszalad a piroson hogy annyival is hamarabb megölelhessen, mintha legalábbis mindig így üdvözöltük volna egymást. aki elvisz a kedvenc kioskjába sört venni (“vendégem vagy, eladtam az egyik biciklim”), a kiosk azért kedvenc mert ott általában jazz szól, mikor ott vagyunk akkor épp Miles Davis. akivel órákat lehet dumálni a parkban, megpróbálni magamra hajkurászni a támadó darazsakat, mert ő allergiás a csípésükre, de csak egy kicsit. akivel régen közösen szenvedtünk, de most hirtelen nem maradt túl sok panaszkodnivalónk, így új témákat kell találnunk, és hirtelen lesz ott lakáskeresés, jövőtervezés, kapcsolatok, perspektívák, mennyit kellene keresni, hogy kéne élni, miért vállalnak emberek gyereket, milyen svájci írót olvas akinek a könyve egy kókuszdión élő szektaszerű dologról szól. akivel végre nem kínunkban, hanem szívből nevetünk. akivel hosszan lehet aztán még sétálni is, andalgunk a parkban a város közepén, tolja a kisbiciklit mellettem, néha hallgatunk, aztán nagy komolyan rám néz és megkérdez: tudod hogy milyen két féle vadliba él amúgy Kölnben? aki automatikusan jön át a másik oldalamra, hogy ne kelljen közvetlen a drogdílerek mellett elmennem, aki felpakol a hazamenős vonatra de előtte szorosan megölel újra és megállapítjuk, ha egy év nem ott dolgozás után idáig jutottunk, akkor hol van még a vége?
lehet, hogy lehetnének jobban besorolható emberi kapcsolataim, hogy én furán csinálom ezt az egészet. de közben meg olyan szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen embereket ismertem meg itt, hogy ilyen barátaim vannak. giccses szívtúlcsordulás a kölni flaszteron, és ha így maradnak a dolgok, ki tudja, egy nap lehet tényleg elhiszem, hogy még én is szerethető vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése