hétvégi

Olyan gyorsan eltelt a hétvége, de olyan jó volt, biztosan azért is éreztem túl rövidnek - bár igaz, hogy egyre türelmetlenebb vagyok most, májusban voltam szabin utoljára, úgyhogy kezdek kicsit besokallni, ez még a legjobb munkahelyből is elég lenne már így egy szuszra. Na de már csak két hét!

Pénteken anyukám nálam aludt, mert a munkahelye tartott rendezvényt abban a városban ahol lakom, szóval így volt neki a legegyszerűbb. Mondjuk nem volt nagy sikere nála a dolognak, hamar el is jött, úgyhogy bementem érte a városba, aztán még elmentünk egy ír kocsmába és beszélgettünk. Szombat délelőtt pedig kikísértem a buszhoz, én pedig elmentem bevásárolni utána, bár most kicsit ötlettelen voltam a főznivalók terén, végül leginkább egy gombapaprikásra hasonlító dolgot alkottam, holnap pedig Käsespätzle lesz, de ahhoz még kell sajtot szereznem, mert anélkül kissé okafogyott a dolog. Este pedig filmet néztem, nem tudtam mihez lenne kedvem, de aztán a Prime-on megláttam az In Liebe, Eure Hilde című filmet, amit adtak a kis művészmoziban is ahova régen gyakrabban jártam, de akkor nem is néztem utána hogy miről szól, csak az a színésznő van benne aki a Babylon Berlinben és őt nagyon szeretem. Na de a lényeg hogy nagyon tetszett a film, egy nem elcsépelt második világháborús történet, Rote Kapelle, szuper történetfelépítés sok visszatekintéssel, imádtam. 

Ma pedig addig aludtam ameddig a szomszéd gyerek el nem kezdte szokásos vasárnap reggeli üvöltését bírtam, aztán 10 körül már úton voltam a szavazóhelyiségbe a Kommunalwahl miatt, ott egész gyorsan levoksoltam, aztán bebuszoztam a városba, mert olyan szép idő volt, ki kellett használni a napsütést. Egy kávézóban chai lattét és New York cheesecake-et kértem, és performatív olvastam a legújabb Ocean Vuong könyvet, mert jövőhéten Kölnben lesz vele beszélgetés és megvan rá a jegyem, már most sírok. Amíg ott voltam, berepült a kávézóba egy galamb, szegény személyzet abszolút nem tudta lereagálni a helyzetet, de egy nő aki szintén bent volt mint vendég olyan természetességgel fogta meg és rakta ki mintha minden nap ezt csinálná, meg is tapsoltuk, ő pedig meghajolt, muhaha. Aztán gondoltam sétálok egyet ha már olyan szép az idő, ebből szokásomhoz híven lett egy 12 km-es kör, azt éreztem hogy a világból ki tudnék menni és ezt ilyenkor mindig szeretem meg is próbálni. Itthon pedig már csak lazulás volt és fókuszcsoport videók amikre a héten még nem volt időm, meg még mindig a könyv, amit szerintem ma be is fogok fejezni, jó is, mert csütörtökig kell még idő hogy feldolgozzam. Bár nem is tudom hogy azon fogok-e sírni vagy inkább a lassan csordogáló választási eredményeken, miafasz, már elnézést. 

Majdnem ideírtam a végére, hogy “hát így”, de ez annyira deutschtamáscore-ennyi, hogy inkább hagyjuk is. Mint láthatjuk, optimista és napfényes hétvégéimet csak és kizárólag a valóság tudja kissé beárnyékolni.