egy újabb

ún. “Jézusos csütörtök” van ma, ezzel a koncepcióval azután ismerkedtem meg, hogy Németországba költöztem, ahol több olyan egyházi ünnepet is munkaszüneti napként is számon tartanak, amiről én korábban nem is hallottam (az elnevezés az öcsémtől származik, mert nagyjából ennyit tudunk arról, mi kerül megünneplésre). Az tény, hogy egy kora nyári random szabadnapot mindig szívesen fogad az ember.

Tegnap este volt az a program a botanikus kertben, hogy este 11-ig bent lehet maradni, és az egyik kedvenc volt kollégámmal immár hagyományőrzésből is mindig megyünk, viszünk bort és csak beszélgetünk a gyönyörű növények és mindenféle egzotikus virágok között (lásd jobbra). Az idei is szuperül sikerült, és szerencsére az ő felmondásáig is hetekben számoljuk mostmár az időt, ami után ha minden a terv szerint halad újra kollégák leszünk. Azt mondjuk tegnap már a Wegbier fogyasztása közben kellett megtudnom hogy az egész egyetemi patológia végig meg volt arról győződve, hogy az ex-mentorom és én kavarunk, én azt hittem hogy ez az egész csak poén volt, de nem, mindenki biztos volt benne, mert hát mi annyira jól összeillünk és olyan jóban vagyunk (tény), biztos több kell hogy legyen a háttérben. Aztán ráadásul fel is mondtunk és eljöttünk két hónapon belül, ebben sokan újabb nyomot véltek felfedezni. Hát iszonyatosan jót derültem ezen az egészen, hogy emberek az én szerelmi életemről pletykálnak, meg hogy milyen sokaknak mennyi felesleges energiája van ilyesmikre. Alig várom, hogy találkozzunk az urammal, meg kell kérdeznem tőle hogy tisztában van-e azzal hogy évek óta tart a kapcsolatunk, meg akkor azért lassan el is vehetne már, na. 

Ma mondjuk csak itthon fogok punnyadni, befejeztem a Závada-könyvet (tetszett, bár nagyon súlyos témákat feszeget, a vége nekem kicsit mehhh volt), úgyhogy ezt kompenzálandó most egy queer fantasy romance lesz terítéken, hogy változatos maradjon a repertoár. Ebédre anyukám által készített kincstári vadas került kiolvasztásra, később pedig házi gyártású melegszendvicskrémet tervezek csinálni. Telefonhívásra nem kell várnom, végül megejtettük a beszélgetést hétfő este, olyan jó volt és úgy örülnék, ha ez a volt kolléga is csatlakozna a mostani csapatomhoz mert nagyon jófej és remek patológus (fun fact: nála éltem túl az első leletezős hetem anno, az akkor minden volt csak szép nem, de aztán a végén amikor eljöttem, majdnem megbőgetett azzal hogy milyen büszke arra hogy mennyit fejlődtem amióta ismerjük egymást). Kedden jön beszélgetni a praxisba, aztán meglátjuk. 

Ugye szerintetek sem haragszik meg Jézus, ha én még ma is mosok?