hogy régen azért nem blogolt az ember lánya, mert túl sokat dolgozott és amúgy is mit lehetne arról mesélni, most meg azért nem ír semmit mert bár sokkal kevesebbet dolgozik, de nem történik semmi különös, de ez a semmi különös az életem, úgyhogy azért mégis említésre méltó. Meg aztán ha nem ír az ember, akkor egy idő után még inkább eltörpülnek az események, és mint gyakorló emigráns, tudom hány barátság és ismeretség fullad érdektelenségbe csak mert nem osztjuk meg egymással az apróságokat az életünkből. Ezért “működnek” az olyan barátságaim, ahol a másik fél említésre méltónak tartja, hogy előzetes telefonálás nélkül vitte a futár a bútort a teraszra, mert ez a mi életkorunkban már igenis esemény, és engem sajnos amúgy is minden érdekel (ha a blogírásból meg olvasásból ez nem lett volna egyértelmű, höhö).
Azóta voltam szabadságon és elmentem Bécsbe hetedjére életemben, még mindig imádom, voltam musicalgálán a Wiener Stadthalle-ban, csodálatos időszaki kiállításokon a mindenféle múzeumokban, most először voltam megnézni a willendorfi Vénuszt és ettem császármorzsát a Demelben meg Esterházy- tortát egy puccos kávéház teraszán. Bécs mindig is a szívem csücske marad, de most először jöttem el úgy, hogy nem akartam rögtön odaköltözni, ha nem figyelek a végén még felnövök, és realizálom hogy nem éri meg minden itt felépített dolgomat odadobni szép épületekért meg fiákerkerülgetésért.
De az milyen jó volt, hogy a szabadságom végén nem a gyomorgörcs és az idegösszeroppanás várt, hanem csak szépen visszamentem dolgozni mint egy normális ember! Néha még mindig nehezen hiszem el, hogy ilyenek vannak, pedig lassan már egy év is eltelt hogy átigazoltam, sőt, nemrég fizetésemelést is kaptam, és az is még mindig teljesen váratlanul ér, hogy elismerik és értékelik amit csinálok, és még csak megszakadnom sem kell. A munkahelyváltás volt a legjobb döntés amit meghoztam azóta hogy eljöttem kishazánkból.
Apropó, két hét múlva péntekre repülőjegyem van Budapestre, ki találja ki hogy hova megyek június 28-án?
De most még elmegyek egy volt kolléganőmmel találkozni, aki az új munkahelyemről szeretne beszélgetni, nem tudom hogy csak kíváncsi vagy ő is fel akar mondani, mert akkor ő lenne a harmadik ember aki megpróbál rajtam keresztül kiutat találni, a főnököm meg lassan olyan mint az a jelenet a Schindler listájában a végefelé amikor amiatt sír hogy hány embert lehetett volna még megmenteni.
Meg egyébként is olyan hőség lett mára, hogy itt már csak egy csapolt Kölsch segíthet. Vagy kettő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése