Oldalak

2018. augusztus 15., szerda

I'm beginning to think I imagined you all along

Monkeys Sheffield hangverseny, élménybeszámoló. 

Az érzelmileg túlfűtött verzió.
Nem akartam elhinni, amikor ott álltunk az Esti Kornélon az ált.sulis osztálytársammal (akivel újra bondingoltunk 2 éve a Turner miatt), a szélvihar fújta a homokot a túlárazott sörömbe, és csak néztük a fekete felhőket amik feltartóztathatatlanul jöttek. Berohantunk egy túlzsúfolt sátorba ahol már voltak vagy ezren, mindenki tülekedett, és a szél ahogy meglibbentette a ponyvát, a mellette állók nyakába zúdította az esővizet literszám. Próbáltam nem feladni, ahogy még egy órával a koncertkezdés előtt is esett, nem voltam hajlandó elhinni, hogy lehet olyan mocsok az élet, hogy a fél éve messiásként várt napomat így teszi tönkre. Aztán végül elállt, de a színpad előtt már annyian tülekedtek, hiába próbáltunk előre menni, ott már levegőt sem lehetett venni. Úgyhogy hátrakullogtunk a végeláthatatlan tömegben, de persze ott is millióan, a színpadból kábé semmi nem látszott, az egyik kivetítőt láttam jól. De már a színpadi háttér "m o n k e y s" feliraton is teljesen meg voltam hatódva. És aztán jöttek és felcsendült az első dal, én pedig az első sor után elkezdtem bőgni. De nem ám úgy, hogy csak bekönnyeztem, nem, ez olyan mélyről jövő zokogás volt, olyan amit az ember nyilvánosan nem olyan szívesen ad elő, de hát nem nagyon volt választásom...hogyha valaki furán néz rám, amikor arról van szó hogy mennyit jelent nekem ez a banda meg főleg az a pici csávó a nagy gitárral ott elöl, akkor látnia kellett volna ahogy a világ összes érzelmét megéltem ott tegnap éjjel. Hálás voltam és vagyok is amiért ott lehettem, de tény, hogy ott hátul állva, alig látva ténylegesen valamit, azért nem olyan volt az élvezeti érték. A körülöttem állók persze nem ismertek az új albumról semmit, dumáltak körülöttem, igazából telibefosták az egészet. Én meg ott álltam elveszve és arra gondoltam, hogy hol tartanék enélkül a fiú nélkül, de rájöttem hogy már nem szeretném megtudni. Amúgy szuper setlist volt, nem sok interakció a közönséggel (kíváncsi vagyok hogy vajon úgy jönnek-e fesztiválokra játszani, hogy pontosan tudják hogy a tömeg nagyrészének full mindegy hogy milyen koncert van épp a színpadon), és ráadás is, ami az új album nyitódalával indult, ami szerintem egy zseniális szerzemény, de persze mellettem ment a hőbölgés hogy "what is this shit" és hogy "ohh what a showman". Olyan hamar vége lett, mondjuk lehet a szervezetem már nem sokáig bírta volna az érzelmi viharokat, de akkor is. Próbálok nem csalódott lenni, hiszen végülis a zenekart, amiért mentem, hallottam, imádtam, sőt néha láttam is...csak az a rengeteg többi kretén, az ne lett volna.

A kevésbé hisztérikus konklúzió.
Lehet, hogy ez csak számomra újdonság, én voltam eddig ilyen naiv, de az emberek nem a zenekarok miatt járnak fesztiválra. Bármilyen zenére el tudnak lötyögni az esőkabátjaikban miközben aranyáron vásárolt kaját tuszkolnak a nyugat-európai fizimiskáikba. Érdekes volt látni hogy a legtöbb helyen már eleve angolul szólítottak meg, egyszerűbb volt így gondolom, mint mindig lefutni a kötelező kört hogy akkor most magyar vagy-e avagy sem. Csak ugye (és ezt már egy előző bejegyzés kommentjeiben említettem) az a baj, hogy idáig már nem jutnak el a zenekarok önálló koncerttel, az európai turné általában Németországig tart...de azt hiszem, ha valaki tényleg a koncert miatt akar menni, az jobban jár ha többet költ utazásra, de legalább tényleg látja is azt amiért odajött, és nem részeg norvég fiatalokat hallgat ahogy a koncert alatt a kedvenceit szidják. 
És aztán ma látom hogy wuhúú, rekord látogatószám idén a Szigeten...az roppant fontos. Az, hogy a látogatóknak kábé már élvezhetetlen az egész, az nem számít. Kíváncsi leszek, kik lesznek majd jövőre a headlinerek, de hogy engem ez a fesztivál jóideig biztosan nem lát viszont, azt megígérhetem.

A vizuális.

Ez egy bájos kezdőkép, hát szia Sanyi. Remélem tudod hogy szeretlek. És annak, hogy nem akartam meghalni ott elöl, csak az az oka, hogy még hosszútávra tervezek veled.
(Ajánlanám figyelmetekbe a levegő mobilsűrűségét...röhej bzmg.)  

2018. augusztus 13., hétfő

életem nagy kérdései

Például hogy a Sparban ma mögöttem álló csávó flörtölni próbált-e, amikor megkérdezte hogy az általa vásárlandó alaszkai tőkehalfilét én hogyan fűszerezném, vagy csak simán unatkozó háziasszonynak nézett aki megbízhatóan tud ilyen kérdésekre válaszolni.

2018. augusztus 10., péntek

ezt a cikket akár én is írhattam volna

ezt itt.

Akkor mondjuk azt nem írtam volna bele, hogy Alex Turner Grease-re hajazó macsó lett, mert Alex Turner az illusztráció ha felütöd a dictionary-t annál a szónál hogy "dork", és mostanában nincsen haja. (Meg lehet nem írtam volna el a dalcímeket és When the sun goes down lenne benne, és nem Brainstorm hanem Brian, sőt, egyenesen Blájen). És tudom, hogy gáz a Szigetre menni mert milyen drága a jegy meg a gyros, de én meg nagyon szeretem ezt a fiút, szóval ne legyen gáz hogy erre spóroltam, nekem ez fontos. (Igen, tudom, nem kellene kommenteket olvasgatnom sehol, de úgysem tudom megállni.)

De hogy melyik dalt várom élőben leginkább? Mindazösszeset. Most éppen főleg ezt:


 A drámai meghalás vagyok a végén.

2018. augusztus 9., csütörtök

mégis milyen idióta süt ilyen időben lasagne-t?

Amúgy finom volt.

Tudom, mindenkinek melege van, és egyébként is minek egy újabb blogbejegyzés a nagy internetekben arról, hogy augusztusban meleg van. De azért abban megegyezhetünk, hogy ez a kánikula már túlment egy határon. Én jelenleg naponta egyszer hagyom el a lakást (ami remekül szuperál, bár engem július hónap óta le lehet nyűgözni a vezetékes vízzel és azzal az éteri szabadsággal, hogy bármikor moshatok hajat), általában amikor gyakorlatra megyek (a klinikán egész jól működik a légkondi, a kórtermekben és vizsgálókban legalábbis, a közösségi terekben lehet csak felfordulni), aztán hazafelé elintézem ami aznapra eszembe jut, mert tudom hogyha egyszer hazajutok akkor többet én már ki nem teszem a lábam aznap. Esetleg 8 után, de az sem az igazi. És a legrosszabb az, hogy a kis testem már nagyon kívánja az őszt, találtam egy remek banánkenyér-receptet amit nagyon kipróbálnék, és teázni szeretnék anélkül, hogy három órán át hűteném a löttyöt mire iható hőmérsékletűnek ítélem.
Írták hogy Helsinkiben is hőség van, de náluk az 27°C-ot jelent, azzal úgy kiegyeznék mondjuk. De csak ha jár át komp Leningrádba.
Két gyakorlaton túl, de még szigorlatokon innen, szakdolgozatot csak sporadikusan írva, témavezetőnek jelenleg nem nagyon írva, jövőheti Szigetelésre várva, elméletben jogosítványszerzést intézve létezek bele épp a nagyvilágba, szóval nagyon kellene nekem a sütisütős idő, pótcselekvésekre van szükségem. Bár ma kidolgoztam egy egyszerűsített IQ-tesztet egy facebook-os albérlethirdetős csoport alapján: avagy kaució vs. kauKció. De még ha nem is vagyok benne biztos, mi ez a szó pontosan, nem olyan nagy kunszt ráguglizni (csak hogy tovább tapossak kicsit a magyar nyelven)? És a hirdetések számának exponenciális növekedésével párhuzamosan az én fájdalomküszöböm egyre lejjebb van, lassan ki kell lépnem ebből a csoportból, pedig itt szoktam árakon hüledezni és lakásdekor tippeket gyűjteni.

2018. augusztus 5., vasárnap

blinded by nostalgia

Ha valaki 2010 környékén hallgatta a Petőfi rádiót és hiányérzete van néhanapján, akkor keressen rá az "I love Pécs" online rádióra...nem azért, hogy hazabeszéljek, de pont ugyanazok a zenekarok szólnak, persze az újabb dolgaikkal is és az előbb majdnem bőgtem egy Esti Kornélon...és az a komoly, hogy pont ilyeneket hallgattam az érettségire készülve, most meg szakdolgozatot próbálok írni, mi a frászkarika ez az idő-dolog, de most tényleg.

2018. július 30., hétfő

talán akkor engedtem el

a keserűséget az előző neurológia vizsgámmal kapcsolatban, amikor az imént a tankönyvben szinte szóról szóra megtaláltam leírva azt, amit akkor elmondtam (a jó doktorúr szerint ugyanis a sclerosis multiplex etiológiája nem az, hogy a demyelinisatio miatt kondukciós blokk alakul ki, mert ez a perifériás myelinkárosodásra jellemző, a központi idegrendszerben nem...mondjuk sok mindent megmagyaráz, ha az ő agyában nem szaltatorikus az ingerületvezetés). De most ott tartok hogy nem hagyom magam meggyőzni, hogy én ehhez hülye vagyok, most kaptunk egy jófej doktornénit aki sokat magyaráz, vettem reflexkalapácsot, senki ne álljon az utamba.
Valamint holnap lesz az utolsó felújítós nap, így több mint négy hét utén ideje lesz...már csak abban kell reménykedni, hogy a vízvezetékszerelő nem hagyja faképnél a főbérlőéket...mint tette azt az előző jelölt. Meg a gázszerelő. Meg egyszer a parkettás. Szóval felújítani csak akkor álljatok neki mostanság, ha iszonyúan ráértek. És nincs albérlőtök, mert ő meg nagyon fog szenvedni.

2018. július 23., hétfő

a gyakorlat első napján, fél kilenckor hangzott el

"Jó lenne, ha átnéznétek a neurológiát, mert így nem jutunk majd sokra."

Légyszilégyszi, mi legyünk kedvesebb orvosok. A betegeinkkel, a kollégákkal, hallgatókkal, a világgal...meg magunkkal. Ez a 4. hetem, és leginkább a kiégett emberek mennyiségén égek ki.

2018. július 21., szombat

ingatlanorientáltság

Az ideiglenes kis panziószobámban van egy keskeny íróasztal, ami jelenleg elég jól jön. Bár nagy összegben mernék fogadni rá, hogy nem nagyon tanulmányozták még rajta a follicularis lymphomákat, de ma eljött az életében ez a szerencsés pillanat. Meglepően jó és békés itt, kivéve amikor esténként a hangos nyugdíjasok megjönnek a városnézésből, de én akkor már általában ágyból nézem a tv-t - ki a nyugdíjasabb, ugye.
Jövőhéten lassan visszaköltözöm elvileg, nem tárgyaltam még a főbérlőkkel, de ide nem foglaltam tovább, máshová nem tudok menni, szóval kénytelenek lesznek röpke egy hónap után mostmár visszaengedni a lakásba. A hétvégén úgyis családi vakációra megyek (végre), a felújítással pedig az előzetes tervek szerint szombaton akarnak végezni, reméljük így is marad. Legjobban egyébként a főzés hiányzik, és hogy merjek ne félméteres távolságból a wc felettről pisilni.
Közben az immár orvos barátaim sorra panaszolják, hogy csak egy vagyonért lehet albérletet találni, és szerintem sem luxus, hogyha az ember már kitanulta a belét megszerezte ezt a csodálatosan versenyképes diplomát, akkor nem az egyetemet frissen kezdők lakóközösségében szeretne új életet kezdeni. Egyedül meg a fizetés 60-70%-a megy el csak a lakhatásra. Jaj annak, akinek a szülei nem tudtak lakást venni a feneke alá. Röhej ez az egész, komolyan. Türkisch für Anfänger-t nézek rég nem érzett Hochdeutsch-elánnal. (Azt hiszem az összefüggés egyértelmű).

2018. július 11., szerda

ez egy mérges bejegyzés lesz

Amit a csoporttársam kanapéján kucorogva írok. Itt vagyok mostmár jópár napja, igaz tegnap éjszakára visszamerészkedtem a lakásunkba, de még mindig szinte lakhatatlan, víz csak egyetlen, lecsupaszított konyhai csapból vételezhető, vödörbe. A wc-t is vödörrel lehet leönteni, mert a tartályt már leszerelték napokkal ezelőtt. Mindenhol por van, törmelék és dzsuva, és tegnap úgy voltam ott hogy nagyon kezet mosni sem tudtam, mert lerakták a járólapot a konyhába és ezzel elzártak az egyetlen működő vízforrástól. Ma is csak azért merészkedtem vissza, hogy összeszedjek további cuccokat a túléléshez, meg hogy megkérdezzem hogy meddig lesz ez a tarthatatlan állapot, de a főbérlő férje szerint még másfél hétig biztosan. Ennyit arról, hogy "víz csak egy-két napig nem lesz". Mondjuk már azt sem hiszem el amit kérdeznek, azon kívül hogy szeptembertől fizethetjük az emelt bérleti díjat. Csak nekem ez nem egy kollégiumi szobaként funkcionál, tényleg ott élek, nem fogok egy hónapra máshová költözni hogy ők rusnya csempét rakhassanak fel és mindent összemocskoljanak...azaz de, ha túl akarom élni, akkor muszáj. Főleg mert a klinikán meg pszichotikus vagy depressziós vagy alkoholfüggő betegekkel beszélgetek, ami egyébként sokkal érdekesebb mint gondoltam, de így hogy nincs hová hazamennem regenerálódni és kicsit kifújni magam, így elég megterhelőnek érzem. Még jó hogy nekem nincsenek alkalmazkodási zavaraim.
Szóval eddig így telik az utolsó évem az egyetemen: luxus lett a hajmosás és jövőhéttől panzióban lakom. Meg hogy az imént Grazban néztem az állásajánlatokat. Mert hát innen szép nyerni.

2018. július 1., vasárnap

viharelőtti

Holnaptól megszigorlósodom, utolsó start az egyetemen. Közben itt ülök egy majdnem teljesen összepakolt lakásban, mert holnaptól megy a felújítás, szóval azt hogy hova és hogyan jövök haza, hol fogok tanulni, kajálni meg fürdeni és pisilni, azt egyelőre jótékony homály fedi, bár lehet addig jó nekem meg az idegeimnek.
Az elmúlt két hétben nem volt megállás, Pesten Parkoltam, Fishingeltem, rokonlátogattam, tegnap pedig a volt évfolyamom diplomaosztója is megvolt, és szívmelengető volt látni, ahogy ők megdoktorosodnak. Azt hittem, hogy sokkal jobban fog bántani a dolog, hogy én nem, de még mindig úgy érzem, hogy így volt ez jó, és bár nagyon várom, hogy én is, de ezt az egy évet már csak kibírom. Úgyis annyi lesz a tennivaló, csak teljen el hamar, mert nagyon-nagyon készen lennék már egy új fejezetre, mert ez, akármilyen izgalmas és kihívásokkal teli, már kissé hosszúra nyúlik.
Na de most megyek és három héten belül harmadjára is meglesem a beckzolit, mert belőle is minél többet bele kell zsúfolni ebbe a korszakba, mert most még lehet.


2018. június 15., péntek

Milyen furcsán kiüresedett most az életem, a fáradtság ugyan még mindig jelen van, szóval az igazán nagy katarzis hiányzik. Na de hogy céltalanul bolyonghatok a városban anélkül, hogy az időt kellene számolgatnom, hogy mégis mennyit vesz ez el a tanulásból...? Hát az azért eléggé szívderítő. Még a csekkbefizetés is az lett. És turiztam egy sötétzöldeskékes széphátú felsőt, amivel holnap megörvendeztetem a Budapest Parkot, és a más városban történő elsősoros tombolással jól összezavarom a beckzolit, mert én egy ilyen kiszámíthatatlan nőszemély vagyok.
Szeretem az olyan pillanatokat amikor a pakisztáni kajától eltelve fetrengünk a csoporttárs kanapéján halomra, kézműves sört iszunk és Adventure time-ot nézünk, meg persze vállalhatatlan videókat youtube-on. Ezek végre olyanok, hogy irigyelném érte magam.
A szuper kajától megihletődve recepteket keresek és sütit is jó lenne sütni, meg Orfűre menni amíg nincs ótvar nagy kánikula. Az biztos, hogy én nem vagyok olyan ütődött becsületes, mint az aki már az utolsó vizsgánk napján írt a témavezetőjének hogy végzett és akkor lehet folytatni a kutatást. Engem júliusig az egyetem már biztosan nem lát, erről kezeskedem (maximum amikor átsietek a parkján ha megyek a lidl-be, de akkor meg majd nagyon szedem a lábam).

2018. június 14., csütörtök

végszó

én: tudtad hogy a fűtől indítékszegénység is kialakulhat?
nemén (másik szobából kiabál): milyen indie?

Hát akkor, viszlát ötödév.

2018. június 7., csütörtök

bitterbitter

Lehetne csak simán bittersweet az, hogy a volt csoporttársaim mind leállamvizsgáztak és nagyban pózolnak a szakdogáikkal facebookon és doktorok, doktorok mindenhol...megdolgoztak érte, és nem irigylem tőlük, csak magamnak is szeretném. Persze ha akkor nem hagytam volna parlagon magam egy jó félévre, valószínűleg soha nem jutottam volna el már csak odáig sem, hogy belátható közelségben legyen a vége, szóval ezt mantrázgatom miközben mindent is lájkolok meg mindenkinek gratulálok ((aki megérdemli)).
De hogy holnap el kell mennem vizsgázni anesztből, és én ehhez még mindig tökéletesen hülye vagyok, na attól lesz igazán fukkfukkfukk a helyzet. Vajon kijátszhatom-e a patológus-kártyát? Túl szép lenne.

2018. június 2., szombat

visz a vonat, megyek utánad

Vagy azt is mondhatnám hogy "fut a szekér", de az olyan fellengzősen hangzik. A helyzet az hogy haza és haladás (nem a szombathelyi) van, három vizsga maradt csak júniusra, amikor megterveztem így a vizsgaidőszakot, még én sem gondoltam hogy sikerül ezt így abszolválni. Kicsit olyan érzésem van mint amikor meglököd a szánkót és aztán a lejtőn utána rohanva próbálsz rá felszállni. Viszont ennek szoros eredményeképp az agyam helyén egy nagy tál krumplipüré, semmi sem megy már, és már tényleg csak az motivál, hogy mindjárt vége, és ha ezt még letolom akkor két és fél hetem lesz csak aludni meg élni bele a vakvilágba.
Július 2-től pedig beszigorlósodom, a Neptun istenének közreműködésével felvettem a gyakorlatokat mind, annyira durva hogy egyszer már tényleg ezek a dolgok is megtörténnek.
Csak olyan álmos vagyok.