Az ideiglenes kis panziószobámban van egy keskeny íróasztal, ami jelenleg elég jól jön. Bár nagy összegben mernék fogadni rá, hogy nem nagyon tanulmányozták még rajta a follicularis lymphomákat, de ma eljött az életében ez a szerencsés pillanat. Meglepően jó és békés itt, kivéve amikor esténként a hangos nyugdíjasok megjönnek a városnézésből, de én akkor már általában ágyból nézem a tv-t - ki a nyugdíjasabb, ugye.
Jövőhéten lassan visszaköltözöm elvileg, nem tárgyaltam még a főbérlőkkel, de ide nem foglaltam tovább, máshová nem tudok menni, szóval kénytelenek lesznek röpke egy hónap után mostmár visszaengedni a lakásba. A hétvégén úgyis családi vakációra megyek (végre), a felújítással pedig az előzetes tervek szerint szombaton akarnak végezni, reméljük így is marad. Legjobban egyébként a főzés hiányzik, és hogy merjek ne félméteres távolságból a wc felettről pisilni.
Közben az immár orvos barátaim sorra panaszolják, hogy csak egy vagyonért lehet albérletet találni, és szerintem sem luxus, hogyha az ember már
kitanulta a belét megszerezte ezt a csodálatosan versenyképes diplomát, akkor nem az egyetemet frissen kezdők lakóközösségében szeretne új életet kezdeni. Egyedül meg a fizetés 60-70%-a megy el csak a lakhatásra. Jaj annak, akinek a szülei nem tudtak lakást venni a feneke alá. Röhej ez az egész, komolyan. Türkisch für Anfänger-t nézek rég nem érzett Hochdeutsch-elánnal. (Azt hiszem az összefüggés egyértelmű).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése