snippets

 sokkal komolyabb esélyeim lennének a blogírásra, ha követném azt az elvet amit eleve célul tűztem ki rengetegsok éve, hogy távirati stílusban nyomom, de rendszeresen. persze tervezni mindig lehet, aztán ki tudja megint meddig bírom, de hiányzik a híradás, meg az is hogy kiadjam magamból a dolgokat (és a barátaim már lehet nem sokáig bírják).

meglepő események az elmúlt két hónapból:

- két hét intenzív megfigyelés majd négy hét felügyelet alatti munka után egyedül hagytak az indítóban. jó, persze bármikor kérhetek segítséget, ha nagyon szörnyű a dolog (múlthét: szájüregi rák nyolcszorosan fadenmarkiert kimetszése olyan orientációs pontokkal hogy a sírás kerülgetett), és nem is tudom miért számítottam arra, hogy tovább fogják majd a kezem, de sokszor érzem azt hogy igazából gőzöm sincs mit csinálok. 

- azt sem gondoltam hogy ez az indítás dolog ekkora részét teszi ki a patológus munkájának, jó, persze nem később, mert ez a rezidensek dolga, de erről nekem előtte senki nem szólt, különös tekintettel a diktálásról nem.

- a kézzel kitöltött beküldőlapok a klinikai előzményekkel a nemezisem. csak géppel írott beküldőlapokat fogadnék el, de azt csak az ortopédiáról küldenek. kedves klinikai előzményem a "nicht sicher lesbar".

- amikor el kell kezdeni mikroszkópozni, az sem egyszerű egyáltalán, és sokszor nagyon hálátlan egy-egy eset (és a röhlichben rohadtul nem is így nézett ki!!!!!!!!!), és nem hiszem hogy ezt két hónap után kellett volna elkezdenem, de mindegy. miután a héten a még mindig futó eseteim meg a késő délutánig indítóban ülés miatt enyhén kikészültem, a mentorom szólt néhány jó szót az érdekemben, úgyhogy legalább most új eseteket nem fogok kapni egy ideig. 

- a boncolás nagyon ritka dolog, eddig egy volt amint részt vettem, ami nem feltétlen jó, mert nem az van mint az egyetemen hogy minden héten van és egy idő után...hozzászoksz? tudom hogy ez szörnyen hangozhat, de tényleg így van. na, itt viszont nem így van. három éve nem láttam ilyet, nem lett szebb. 

- eddigi legmorbidabb dolog amit az indítóban egy lezárt edénykében úszni láttam, az valakinek az orra volt. egész végig nem szabadultam a flying tiger-es orr alakú hegyezőm gondolatától közben. 

- megfestegetni orientáció után a szövetdarabkát néha igenis pihentető tud lenni. tudna, ha nem napjában hatvannyolcszor kellene ezt előadni. 

- minimum egy óra túlórával lehet hozni egyelőre a ránk kiszabott munkamennyiséget, és nekem kezdőként még mindig a legkevesebb jut. hogyha malignitást kell kimondani, azt két szakorvosnak is látnia kell, és amikor a múlthéten emiatt fél 6-kor kerestem egyet az intézetben, még válogatni tudtam hogy kit zaklassak. úgyhogy a mikroszkóp senki kezéből nem esik ki négykor, a sürgős eseteket az inditóban mindig aznap ötig kell fogadni...ennyit a nyugiról, meg a nyolctólnégyig miliőről amit az egyetemi évek második felében dédelgettem magamban.

- szabadidőmben rászoktam a tlc-n a 300 kg feletti emberekről szóló műsorok nézésére. korábban soha nem értettem hogy lehet ilyeneket nézni, de egy átdolgozott nap után zéró neurotranszmitterrel is megy, úgyhogy mostmár értem. 

- a hétvégék sokkal rövidebbek mint ahogy az korábban tűnt. próbálok nem lelkiismeret-furdalást érezni, hogy néha úgy használom ki őket, hogy a világon semmit nem csinálok. 

- de legalább vannak biztos pontok, például még mindig nem sok dolog übereli a glass animals-re főzést.