Mr. Bureaucracy, can you control my destiny

Hol is kezdjem, vagyis hol folytassam, tejóég.

Szóval volt ez hogy elmaradt az állásinterjú, és ott megfogadtam, hogy többet előre ilyenekről ne is beszéljünk akkor, mert ezek szerint úgyis csak elkiabálom. Mivel a titkárságról azt írták, hogy majd jelentkeznek ha újra lesz lehetőség személyesen interjúztatni (a skype/zoom/tudomisén alternatíva fel sem merült, szerencsére, szerintem azon kicsit sírtam volna - na jó, ha muszáj akkor lehet ment volna, de örülök hogy nem kellett kipróbálni), és ez április végén következett be, mármint hogy egyáltalán jelentkeztek. Ott viszont egész hamar sikerült egyeztetni, szóval május elején már mehettem is beszélgetni.

Igazából teljesen szürreális volt, sosem jártam még ebben a városban de mindig piszkálta a fantáziámat, anyukám elvitt kocsival, az öcsém navigált, nem mondhatom hogy nincs jó dolgom, sőt. Bementem az interjúra, azt hittem menten elájulok komolyan, annyira gyűlölöm ilyenkor ezt a tehetetlen idegességet. Leültettek a konferenciaterembe, és jött az intézetigazgató professzor (igazából 50 körül van és egy mosolygós, szimpatikus pasas, teljesen nem olyan amilyet vizualizálsz ha azt mondom hogy 'patológus professzor', mert az öreg és szakállas és alkoholista, de legalábbis félőrült) meg még egy másik doktornő, nagyjából öt percig beszéltem magamról, aztán főleg ők, akkor hogy milyen ott dolgozni, milyen lehetőségek vannak, hogy a kutatás fontos (tudom, azért jönnék), hogy a disszertációt újra meg kell írnom (na ez egy külön történet, de mostmár ezt is tudom, és hát igen, ha muszáj akkor muszáj, egyet már megírtam, remélem a második is menni fog), de hogy akkor ők most két évre szeretnének felvenni, utána pedig majd meglátjuk, de ha akarok majd maradni akkor részükről nem szokott akadályba ütközni. 

Szóval így lett szóbeli ígéretem egy munkára, egy olyan helyen ami teljesen olyan mint amilyet szerettem volna. Igaz, hogy azóta az idegbaj és stressz nemtudomhány fázisán mentem keresztül, a teljesség igénye nélkül:

• Én júniusi kezdést értettem, ezért kerestünk lakást, ideköltöztem, bejelentkeztem, mire május utolsó napjaiban kiderült hogy ja, nem június, július. Az a rohadék egy betű. Számszerűsíteni persze nem volt eszünk, én legalábbis nem emlékszem hogy elhangzott volna, és nem hinném hogy ennyire félreértenék valamit...de hát ők a főnökök, szó szerint. A bónusz hónapban legalább felfedeztem a várost, próbálok újra hozzászokni ahhoz, hogy megint egyedül élek - bár be kell valljam, ég és föld a különbség azzal, hogy a családom egy órányi autóútra van. 
  
  
• A kis apartmanban ahol lakom, egy kerámia főzőlap van, amire első reggel ráolvasztottam az új kávéfőző alján lévő matricát - és aztán órákon keresztül próbáltam onnan eltávolítani. De végülis egész jól sikerült, csak ez ugyanaz a nap volt, mint amikor kiderült a júliusi kezdés, szóval alig éreztem magam csődtömegnek, és hívtam sírva az anyukámat, hogy nekem ez az egész nem megy.
  
  
• Kiderült hogy a betegbiztosítást már rég el kellett volna intéznem, úgy is hogy nem volt munkám és minden ügyintézés sokkal lehetetlenebb a korona miatt, természetesen. Aztán tegnap azt is sikerült megbeszélnem, biztosítós bácsi azt mondta hogy szerinte ez nem gond, hát ha gond lesz, akkor majd szólnak, én amit tudtam azt megtettem. 
  
  
  (Sidenote: Ez egyébként nagyon jellemző, nem tudom hogy csak erre az országra-e, vagy bármelyikre, csak ott nekem nem tűnt fel a tősgyökeresség miatt, de nem mondanak el maguktól információkat, ezt a betegbiztosítás-dolgot is csak hosszas utánajárás és internetes kutatás után bogoztam ki. És hát basszus, szerintem abszolút nem elvárható, hogy minden egyes jogszabálynak egyesével utánajárj, főleg hogy vakfoltjaid is vannak, kinek jut eszébe magától pl. hogy van ilyen mint a Rundfunkbeitrag - amit minden háztartás fizet aki rádiót/tévét/internetet használ, hát micsoda eszesek ezek a németek, konkrétan brutális összegek folynak be ebből /rákerestem, az utóbbi években általában röpke 5,3 milliárd euró, kell-e még bármit mondanom/. De közben meg gondolom úgy vannak vele, hogyha már idetoltad az arcod, akkor küzdd át magadat ezeken, nem tolják eléd a listát, hogy nézd csak, Távírólány, ezt meg ezt meg ezt még intézd el, mertkülönben. Pedig de szép is lenne.)
  
  
• A klinika személyzeti osztálya június 19-én jelentkezett be, hogy akkor a júliusi munkakezdésig mit kell záros határidőn belül elintézni, többek között az erkölcsi bizonyítványt, amit 3-4 hét múlva küldenek ki. Gyorsan sikerült kimatekoznom, hogy ez így sehogy nem fog kijönni, és már vizualizáltam hogy nem lesz ebből csak augusztusi munkakezdés, aztán szívhatom tovább a szüleim vérét. De persze arra mindig vannak frappáns megoldások, hogyha ők nem végzik el a munkát, szóval nem kell aggódni, kitölthettem egy kisdobosbecsszónemvagyokbűnöző nyilatkozatot, ami addig érvényes, amíg meg nem kapják az erkölcsimet. Hétfőn pedig megyek aláírni a szerződést - hát, legalább nem szerda reggel 7.55-kor, az is valami.
  
  
• Egy konstans és idegesítő probléma a nevem, illetve a doktori cím a személyimben. Mikor lediplomáztunk, akkor az az információ jött mindenhonnan, hogy le KELL cserélni a személyit, és hát basszus, büszkék is voltunk rá, mert hát igen, miért ne lettünk volna. De azt akkor még álmomban nem gondoltam volna, hogy itt a doktori címem "nem érvényes", nem használhatom elvileg ebben a formában. Nem fogadnak el szinte semmilyen külföldön szerzett doktorátust (még az osztrák orvosi diplomát sem, itt tettem le végleg a hajam!!!!), csináld meg itt újra. Szóval most van a magyar személyim amit mint magyar állampolgár itt használni tudok, és minden egyes alkalommal el kell magyaráznom, hogy hogy is van ez, de pl. a hivatalokban azt mondják, hogy ezt az alakot írják be, ami a személyimen van, tehát pl. az erkölcsit is így fogják kiállítani, már várom hogy mikor kell kimagyaráznom az egészet. Mindenesetre a szerződésemben ott van, hogy ebben az első két évben megszerzem a német doktorátust, de ilyen egy begyöpösödött idiótaságot én komolyan nem éltem...és kissé megalázónak is érzem. Nem azt mondom, hogy nincs aki csak összekamuzza a szakdolgozatot, de én pont nem az voltam, és azt olvasni hogy az én doktori címem "főiskolai végzettség"-nek felel meg általában, vagyis CSAK azért kaptam mert elvégeztem az egyetemet - nem segít az önértékelésemen.
  
  
  (Itt egyébként úgy van, hogy lehetsz orvos anélkül hogy doktor lennél, a doktorit általában az egyetem elvégzése után teszik még hozzá, de ugyanúgy önálló munka, még a terjdelem meg minden más is megfelel annak, ami nekünk kötelező volt ahhoz hogy egyáltalán a diplomát megkaphassuk - csak épp itt nem fogadják el.)
  
  

Ezekhez képest az üzemorvosnak elmagyarázni a magyar oltási könyvem alapján hogy eskü be vagyok oltva kanyaró ellen, már gyerekjáték volt (és ő is nagyon jófej volt legalább).

Bármit kellett eddig intéznem, igazából nagyon készségesek és jófejek voltak velem, épp csak ezen a rengeteg bürokrácián annyira nagyon nehéz átszenvednem magam, és közben egyszerűen képtelen vagyok megérteni, minek kell megnehezíteni így magunknak ezt az egész életet, annyi felesleges bonyodalom, idegbaj és kortizol. És miközben a hivatalban várok maszkban, meg formanyomtatványokat töltök ki maszkban, meg kutyagolok egyik helyről a másikra maszkban, akkor azért nem tud nem eszembe jutni, hogy lehet mégiscsak jobb lenne egy angol farmon zöldséget termeszteni, pitét sütni meg gyertyát önteni.