kislakás

Biztosan én vagyok kiállhatatlan, de kedd óta itt van nálunk a lakótársam egyik rokona, egy srác, amúgy pesti, de most idejött bulizni és szó szerint itt lakik azóta. Mondjuk kedden még úgy voltam vele, hogy oké, persze, de nem gondoltam hogy tartós együttélés lesz ebből, és most is például hogy ketten vagyunk a lakásban, ő kiütve alszik, én meg németezek a szobámban...hát, nem mondanám hogy annyira komfortosan érzem magam. És nem, nem tudjuk mikor fogja megunni, de lassan már remélem, mert a hétvégére szükségem lenne feszengés nélkül.

Mielőtt átmegyek a klinikára, azért még maradék körözöttet eszem reggelire és persze Szabó Magda szösszeneteket olvasok - magyar írók közül nekem egyébként is ő az abszolút tökély, nála vesztem el először a stílusban, a szavakban, azóta sem találtam kiutat (no meg nem is szeretnék).

"Szerencsére sok előhalál van a valódira való felkészülésig, az ember élete folyamán többször érzi, hogy se útja, se jövője, se ereje nincs már, minden befejeződött, kész, igazán szép volt a jó Istentől, hogy ezt a módszeres szoktatást a nagy záráshoz kitalálta. A végleges, a záró meglepően könnyen lefolyik majd, mosolyogva halsz meg, kezet rázol az elmúlással, és az utolsó mozdulattal becsukod a könyvet. Akkorára már annyi katasztrófát átéltél, annyi vért vesztettél, annyit féltél, sírtál, próbálkoztál hiába, hogy alig marad szegény halálnak valamije, amit elrabolhat tőled, csak a bőrödet viheti, a csomagolópapírt, amibe Isten pakolt a születéssel, meg a spárgát, a csontjaidat. Hol van már akkorára belőled az az igazi szenvedés, amelybe belegyakorolt az élet, hol a tanácstalan kétségbeesés, hol vagy te, ép önmagad?"
                                                                                                                                          /Für Elise/