hallgassunk zenét németül

Megígérem, nem lesz olyan félelmetes, mint amilyennek elsőre talán hangozhat.

Szóval azért nem csak a régi meg az új munkahelyemről szeretnék mindig beszélni, hanem arról is, hogy mi mindent sikerült itt magamra szednem mint német “kortárs kultúra”. Mert őszintén, annyira rengeteg minden nem hiányzik a magyarországi létből (sokkoló, tudom), de a koncertekre járás, az ott sörözés meg a barátokkal lötyögés azért sokáig nagyon szorosan hozzátartozott a rendszeres programokhoz es néha nagyon szívesen teleportálnék hogy elmehessek az akváriumba vagy bárcsak mehettem volna idén a kobuciba egy 30y-ra. 

De ne gondoljuk azt, hogy ahol most lakom, nem lehet hasonló zenei irányzatot es lötyögős "bölcsész-zenekarokat" találni. Bár nem is tudom, hogy a "bölcsész" zenekar mennyire polkorrekt kifejezés, szóval definiálom, hogy az én fejemben ez mit jelent: olyan zenekarok, akik leginkább az alternatív/indie pop-rock irányvonalat képviselik és ahol a szöveg legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, mint a zene maga. Hogy leginkább azt akarom meghallgatni, amiről énekelnek, és ez akár azt is jelentheti, hogy az énekesnek mondjuk nem muszáj vokálisan kiemelkedőnek lennie ha jó dalokat tudnak írni és nem bassza nagyon a fülem. Hogy még jobban értsük, számomra a bölcsész-zenekar iskolapéldája a Szabó Benedek és a Galaxisok. 

És hogy ne maradjunk jó német könnyűzene nélkül, természetesen meg kell osztanom a személyes kedvenceimet. Az első példánál van a legnagyobb esély arra, hogy bárki ismerheti őket, mert múltkor például decision fatigue-ból kifolyólag hallgattam a budapest park online rádióját és majdnem eldobtam a mosogatószivacsot amikor megszólalt ez:

Persze ezzel nekifutásból megcáfoltam "az énekesnek mondjuk nem muszáj vokálisan kiemelkedőnek lennie" tézisemet mert ez a csávó valami hihetetlen, egyik kedvenc tiktokos műfajom az ahogy amerikai producerek reagálnak erre a coverre és a hangjára. De egy kölni zenekar mégiscsak elsősorban német és ebből kifolyólag németül tevékenykedik, nekem pedig ez az egyik kedvencem tőlük, sokáig ez volt a kedvenc munkából hazaindulós dalom is, szerintem nem kell magyaráznom, hogy miért:

Ezen a vonalon maradva random fedeztem fel a következő zenekart, akik berliniek, és szintén közel állnak ehhez az alternatív indie-pop vonulathoz ami meg az én szívemhez áll nagyon közel. Ha valakit megpróbálok rávenni arra, hogy adjon nekik egy esélyt, akkor általában ezzel próbálkozom:

(de a kedvencem tőlük a Meerschwein (Tengerimalac) című dal aminek az egész szövege teljesen abszurd, az első strófája áthuzalozott valamit az agyamban amikor először meghallgattam)

Egy a környékemen tartott fesztivál plakátján láttam a Kaffkiez zenekar nevét és nem elítélhető módon megfogott. Bár hihetnénk azt hogy prágaiak valami közük lehet akár Ausztriához, de sajnos mint nagyon sok jó dolog, ez is Bajorországból származik (ha beárultok Södernek hogy ezt mondtam, úgyis letagadom). De mivel ugye az én ujjaim közül soha senki nem fogja tudni kifeszegetni az ex-Monarchiát, ezért a kedvenc dalom tőlük természetesen ez:

Selbstverständlich a legjobbat hagytam a legvégére, mert egy múlt heti koncertélmény miatt ők élnek most legfrissebben a fejemben és őket hallgatom rongyosra. Ez a zenekar pedig egy - és most kéretik kapaszkodni - "Italo Schlager-Band", akiknek az egész esztétikájuk az, hogy úgy tesznek, mintha egy 1982-ben Olaszországban alapított zenekar lennének, akik aztán feloszlottak, és most visszatérnek. Ez a fiktív(?) történet konkrétan annyira komolyan van véve, hogy senki nem is tudja a tagok igazi, csak az álneveit és a kommentszekcióik rendszeresen tele vannak hozzászólásokkal, amik ezen narratíva mentén ("oh igen, amikor 86-ban erre roptuk a veronai diszkóban") íródnak. És bizony élőben is remekül szólnak és iszonyat jó hangulatot csinálnak, ők leginkább egy olyan igazi feelgood-banda akik saját magukat sem veszik komolyan és pont ettől lesznek meg szerethetőbbek. Bónusz, ha az ember szívesen van úton Olaszországban és tudja például, milyen ott az autópálya-élmény:

Tőlük egyébként nehezen tudnék kedvencet választani, de ami nagyon közel került a szívemhez az új albumukról idén, az ez a dal volt, ezzel mondjuk kicsit kikacsintunk az olasz életérzésből, de a "du wirst mich nie mehr sehen" volt a mottóm, miközben próbáltam átvészelni az utolsó heteket a korábbi munkahelyemen. 

Szóval így néz ki az én német könnyűzeném, mostmár csak minél több koncertre lenne jó eljutni. De kit akarok átverni, persze ettől még nem fog nem fájni a szívem egy jó kis 30y-ért.. 

(ki jön velem jövőre fishingre?)