A patológia a szó klasszikus értelmében annyit jelent "a szenvedés tanulmányozása". Persze a régi időkben, amikor erre még más lehetőség nem volt, a boncolás volt az egyetlen út, ami a kórképek utólagos megfigyelési módjául szolgálhatott. A rengeteg klasszikus leírás, hagyományos elnevezés és gasztronómiai hasonlatok (azt hiszem ez akár egy külön bejegyzést is megérne) mellett mára viszont a patológia már sokkal többet jelent ennél. Szövettani leletezést, ami az alapvető fénymikroszkópia mellett a specifikus festések széles tárházát is felöleli, az immunhisztokémiáról, immunfluoreszcens jelölésekről nem is beszélve. A mikroszkóp viszont jelenthet akár elektronmikroszkópiát is, amivel már-már molekulaszinten vizualizálható a sejtek felépítése. A specifikus festésekkel rengeteg információ kapható egy adott betegségről: a túlságosan nagy számban kifejezett fehérjék, mutálódott génszakasz aberráns expresszált termékei, vagy épp egy alapvető struktúra hiánya.
És itt jön be az a faktor, hogy hol nem hibázhat a patológus. A "kórbonctan" mára sokkal inkább "kórszövettan", és még inkább molekuláris diagnosztika, és a daganatos betegségek ijesztő incidenciája mellett nagyon nem mindegy, hogy egy adott lelet milyen sebességgel és milyen pontossággal hagyja el a "nemisrendesorvos" asztalát. A rákos megbetegedések stádiumbeosztása elengedhetetlen a megfelelő kezelés kiválasztásához, és ehhez szükségeltetik a kórszövettani leírás, az esetleges áttétes nyirokcsomók számának azonosítása, és szerencsére a biológiai terápiák korában már fontosak a célzottan kezelhető mutációk is. (Én a target terápiában hiszek, nem a káposztalében, bocsi.) Sőt, műtét közben sürgősséggel is készülhet metszet az eltávolított szövetből, ami alapján eldől a műtét radikalitása, és ez egy emlőtumor esetében például nagyon nem mindegy.
Nem, a patológia nem egyenlő a Dr. Csonttal, akiéhez hasonló munkakör a való világban szerintem nem létezik, és nem egyenlő az igazságügyi orvosszakértővel sem, aki a forenzikus esetekkel foglalkozik és egy szintén izgalmas, de tökéletesen más szakterület. Nekem az egy kissé túlságosan erőszakosnak tűnik, míg a patológiában megtaláltam azt a fajta nyomozómunkát, ami az én vérmérsékletemnek megfelel: a boncolások miatt van benne manualitás - bár itt sem érvényes a "már nem lehet elrontani" elve, hiszen egy rakás olyan eltérés van, ami csak a megfelelő bonctechnikával tárható fel, úgyhogy igencsak észnél kell lenni hogy mit kaszabol az ember -, szövettan, molekuláris genetika, kutatás, oktatás, és nincs benne közvetlen betegellátás.
Amikor ráébredtem, hogy nekem ez utóbbi nem való, és ott voltam az orvosi harmadévének elején, akkor először teljesen kétségbe voltam esve, hogy most velem akkor mi lesz. Aztán jött a patológia gyakorlatvezetőm, és hirtelen sokkal kevésbé voltam elvesztve. Pedig az első bonctermi gyakorlat előtt emlékszem hogy cidriztünk a műanyag kötényekben. Volt egy nagyon arrogáns srác az akkori csoportunkban és ő nagy hanggal mondta, hogy ő már az egyetem kezdete óta ezt a pillanatot várta, és emlékszem még le is hurrogtam, hogy hát én bizony nem azért jöttem az orvosira hogy halottakat nézegessek - ami így utólag elég mókás. De amint meglátja benne az ember az érdekességet, kicsit felül tud emelkedni az egész morbid voltán és meglátja a szépséget a komplexitásban, onnantól nincs hátraarc. (Másik fun fact: az említett első gyakorlatunkon volt egy lány aki úgy elájult hogy szegénynek koppant a feje a padlón. Most szeptemberben kezdett patológus rezidensként.)
Tudom, az átlag beteg valószínűleg nem tudja, hogy minden egyes eltávolított szövetdarab, például egy szimpla anyajegy is a patológián köt ki. De azért kár hogy nem tudja. Szeretném azt hinni, hogy kicsit jobban értékelnék az emberkék akkor ezt az egészet. Na nem minthogyha az lenne a fő szempont, csak nem tudom...azért jó volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése