van az úgy

hogy nem megy. Mint ezen a hétvégén, például, hiába akartam végig tanulni, hogy jövőhéten letudhassak egy harmadik szigorlatot. Egyszerűen nem megy, fáradt vagyok és nyűgös, fáj a fejem és csak azért nem mondom hogy beteg vagyok, mert a torkom még nem fáj, és az mindig fáj ha beteg vagyok.
De legalább: sikerült a kresz vizsgám!! Előtte azért be voltam tojva, hétfő reggel meg csodálatos ömlő esőben és szélviharban indulhattam el, megemlegetem egy darabig, az biztos. A többi emberkék az autósiskolából előtte azt tárgyalták, hogy a gyakorlóteszten egyszer mentek át otthon, szóval az is biztos véletlen volt, haha. Én meg akkor már próbáltam kevésbé aggódni rajta. Végülis csak egyet 1 pontosat rontottam el.
Megcsináltam az adatvédelmi oktatást is az informatikai hozzáféréshez, de nem segít a lelkemen, nagyon rettegek a következő gyakorlatomtól, mert a sebészek mentalitása és élethez való hozzáállása...hogy is mondjam? Jelentősen eltér attól, mint amit én képviselek a mindennapokban. (Remélem kellően diplomatikus voltam.) Fogadjunk hogy ki fognak röhögni a patológiámmal, úgy hogy naponta hatszáznegyvennégy mintát küldenek le?
Bár igazából akár ki is röhöghetnek, a hetem fénypontja az volt, amikor a szakdogás metszeteimet nézegethettem az intézetben, meg utánanéztem a betegeknek, hogy megírhassam az eseteiket utánkövetéssel, és csupa érdekes dolgot találtam. Bárcsak már ott tarthatnék, hogy ez a fő profilom ahelyett, hogy a kórházfolyosón szobrozva kapok gyomorfekélyt.
De azt tudjátok-e hogy Cher kiadott egy teljes Abba-feldolgozás albumot? What a time to be alive.
Már csak azt kéne kitalálnom, hogy kell nem bűntudatot érezni amiatt, hogy nem dolgozom halálra magam akkor, ha épp nem érzem úgy. Mindig hálás leszek annak az egészséges munkamorálnak és megküzdési stratégiáknak, amiket az egyetemen elsajátíthattam. Ó, várj.